Rendőrségi

2016.04.19. 15:09

Kilenc autót loptak el, vigyázat, úgy tűnik, rászálltak az egyik típusra!

Székesfehérvár - Úgy tűnik, az autótolvajok "rászálltak" a Fordokra. Az év eleje óta ellopott kilenc kocsiból öt ebből a típusból került ki.

Házi Péter

Az elmúlt hetekben Fehérváron elterjedt  a mendemonda, hogy az autótolvajok valamiért jobban lopják a Fordokat, mint a többi márkát, mintha rászálltak volna erre a típusra.

Nos, a találgatásokra a legjobb választ a rendőrség statisztikái adhatják meg, ezért megkerestük őket azzal a kérdéssel, hogy 2016-ban eddig hány gépjármű körözését rendelte el a Székesfehérvári Rendőrkapitányság lopás miatt, s ezen autók közül mennyi a Ford típusú?

Az írásos válasz szerint a székesfehérvári rendőrkapitányság január 1. és . március 31. között kilenc esetben rendelte el személygépjármű körözését lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Ebből a körözött jármű öt esetben Ford típusú.

(Fotó: Koppán Viktor)

Nos, az ellopott autók számának nagyságát mindenki saját értékrendje szerint értékelheti, első hallásra egyébként nem is tűnik olyan soknak a havi három lenyúlt autó. De ha mondjuk azt a tulajdonost kérdeznénk meg erről, aki csak a hűlt helyét találta az autójának, biztosan másként nyilatkozna a statisztikáról. Az is tény, hogy a lopások közel felében tényleg az említett típust vitték.

Összességében országosan komolyan javultak a lopási statisztikák: 2012-ben – némi képzavarral élve – 5637 személyautónak „kelt lába”, 2013-ban 4683, 2014-ben 3796 tűnt el, tavaly pedig 2414-et loptak el. A tavalyi toplistát a Volkswagen vezeti 308 darabbal, utána jön a Ford 255-tel, a harmadik helyen a Suzuki szerepel 237 példánnyal. Negyedik helyen a Renault, az ötödiken pedig az Opel található. Mindez nem meglepő, nagyjából e  típusokból adják el a legtöbbet hazánkban, így ezekből a legnagyobb a „merítés” lehetősége is. A nyomozások eredményessége úgy tűnik, javult, a lenyúlt kocsik 17,6 százalékát találták meg tavaly, amíg korábban ez az arány rendre tíz százalék alatt volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!