Rendőrségi

2017.06.01. 12:24

Ventilátorral bántalmazta 3 és 8 éves kisfiát a kegyetlen anya

A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a nővel szemben, aki a megalapozott gyanú szerint megverte kisfiait.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály súlyos testi sértés bűntett kísérlet és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást B. L. Zsuzsával szemben.

Forrás: Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2016. július 30-án 18 óra 30 perc körül arról, hogy volt felesége bántalmazta közös, 3 és 8 éves gyermekeiket. A rendőrök a helyszínen adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként megállapították, hogy a nő azért bántalmazta egy ventillátorral a két fiát, mert a gyerekek eltűntették a bejárati ajtó kulcsát. A 42 éves debreceni nőt a járőrök elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás adatai szerint a nő rendszeresen fogyasztott alkoholt gyerekei jelenlétében, a lakásban dohányzott, valamint több esetben szidalmazta is a kisfiúkat. A rendőrök a nyomozás során felvették a kapcsolatot az illetékes gyermekvédelmi hatósággal.

A rendőrség a nővel szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!