Életmód

2017.06.16. 12:17

A méhekkel suttogó fehérvári - terápia, amit csak a méhek tudnak

SZÉKESFEHÉRVÁR - Ki gondolta volna, hogy a méhek alkotásait belélegezni is érdemes, nem csak elfogyasztani...?

S. Töttő Rita

Azt szinte mindenki tudja, hogy a méz egy nagyon fontos alapélelmiszer. Sőt, azt is, hogy természetes antibiotikumként tartják számon, ezért is javasolják meghűléses időszakokban a fogyasztását. Azt azonban már jóval kevesebben tudják, hogy a mézet, illetve a méhek egyéb fontos „alkotásait”, úgy mint a méhviaszt és a propoliszt, belélegezni is lehet, amelynek számos jelentős és jótékony hatása van. Hogyan? Erről, azaz az úgynevezett apiterápiáról kérdeztük a fehérvári „méhekkel suttogót”, Antal Istvánt:

– Az apiterápia nem más, mint a méhek által előállított anyagok gyógyhatású felhasználása – összegzi a méhész, aki 1989 óta foglalkozik e kedves és szorgalmas rovarokkal. Különleges módszer ez, amit állítólag ősidők óta hasznosít az emberiség, nálunk mégis még újdonságnak számít.

 

Fotó: Koppán Viktor

– A méz, a propolisz és a méhviasz mikroszkopikus méretű részecskéit a méhek maguk ventilálják a levegőbe apró szárnymozdulataikkal. Ezért is érezhető az a kellemes illat a levegőben – árulja el a méhész, aki szerint egy 50 perc - 1 órás bent tartózkodás egy ilyen légtérben, számos problémának enyhítheti a tüneteit. Van, akinek a fejfájása múlik el tőle, más az ízületi gyulladására, porckorong bántalmára, izomrost gyulladásra alkalmazza. De ajánlja a szakember égési sérülések esetén, álmatlanság, ágybavizelés, vérszegénység, allergiás panaszok, szív- és érrendszeri megbetegedések kiegészítő kezeléseként is.

– Tudomásom szerint egy osztrák orvos fedezte fel, hogy a méhek által előállított anyagok gyakorlatilag a levegőn keresztül is hatnak. Elkezdett ugyanis méhészkedni és jobban lett tőle – mesélte Antal István, akinek kedvesénél ugyanezt tapasztalták: – Nagyon erős migrénnel küzdött, de már két hét után szinte teljesen elmúltak a tünetei – tette hozzá a méhész, aki ugyan nem tudja pontosan, hogyan is hatott a fejfájásra a méhek által termelt anyagok belélegzése, de láthatóan működik a dolog.

 

Beszélgetésünkkor közben szorgalmasan dolgoztak körülöttünk a méhek. Egy család, mint kiderült 60 kilogrammnyi rovarból áll. Folyamatosan teszik a dolgukat: kirepülnek, virágport keresnek, majd jönnek vissza, hogy biztosítsák a család fennmaradását. Mézet, propoliszt, méhviaszt készítenek, és közben nem örülnek, ha valaki megzavarja őket...

– Folyamatosan dolgoznak. Ő itt az anya – mutat rá egy méhecskére, amelyik a többieknél kicsit nagyobb, de első ránézésre valójában csak a szakember fedezi fel a különbséget a többi dolgozó méh és a királynő között. Utóbbi állítólag akár 5 évig is elélhet, a szakemberek szerint a méhpempőnek köszönhetően, amelynek fogyasztása egyedül az ő kiváltsága. A dolgozó méhek élethossza attól függ – árulta el a méhész –, hogy milyen sokat dolgoznak. Ez épp olyan, mint egy autó esetében: ha sok kilométert futott, akkor előbb leamortizálódik.

– Amikor eljön a téli időszak és nem kell kimenniük a rétre gyűjtögetni, akkor simán áttelelnek és elélnek 4 hónapot is. Ám amikor „nagyüzem” van, és sok a munka, akkor 8-10 nap az élettartamuk – tudtuk meg Antal Istvántól, aki azt is megmutatta, mit tesznek társai az elhunyt méhecskékkel: kiviszik őket a kaptárból és elpottyantják őket a földön. Így adják vissza a természetnek a testüket. Kezdem azt gondolni, hogy a méhek nem csak magukért dolgoznak, hanem az emberekért is. Fáradhatatlanul csomagolják arany köntösbe a természet gyógyszerét.

A Magyar Apiterápiás Társaság számos különlegességet szedett össze a méhek által készített anyagokról. Íme néhány kevésbé ismert tény:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!