Gazdaság

2017.07.24. 18:00

Magtárban már a búza is, befejeződött az aratása

SZÉKESFEHÉRVÁR A hét elejére megyeszerte befejeződött a kenyérgabona aratása. A tavalyinál gyengébb terméssel fizettek a búzatáblák, 5,3 - 5,4 tonna körül van a hektáronkénti megyei átlagtermés.

Dávid Erzsébet

- A szélsőséges időjárást, s főként a tartós csapadékhiányt megsínylették az őszi vetésű kalászosok, csekélyebb hozamot produkáltak, mint amire egy-egy adott fajta képes lett volna. Kisebbek a szemek a kalászokban, alacsonyabb a hektolitersúly, s bár pontos értékeket csak a hivatalos minősítések után lehet mondani, annyi biztos, hogy változó, de összességében elfogadható a búzák fehérje és sikértartalma. A minőséget befolyásolta az is, hogy a gazdák többsége a bőtermő fajták termesztését részesítette előnyben, a magas hozam és a kiemelkedő minőség pedig nemigen jár együtt - mondja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Fejér megyei elnöke.

Kiss Norbert Ivó a Hírlapnak adott tájékoztatása szerint a betakarítást követő járulékos munkákkal jó ütemben haladnak a megye gabonatermesztői, ami a gazdaságok erős gépkapacitásának és az aratáshoz kedvező időjárásnak köszönhető.

A kisebb esőszüneteket leszámítva, folyamatosan tudtak dolgozni a kombájnok a kenyérgabona betakarításán
Fotó: Borbély Béla

Arra, hogy a megyében mennyire változatosan alakultak az aratási eredmények, jó példa az Aranybulla Zrt. A székesfehérvári gazdaság dombon fekvő búza tábláiról, - ahonnan "pillanatok alatt" elfolyt a lehullott kevés csapadék, - hektáronként 2,6 tonna búzát takarítottak be, míg a kedvező domborzati viszonyok között levő területek 6 tonnás, vagy afölötti termésmennyiséggel fizettek. Szabó Gábor növénytermesztési ágazatvezető hektáronként 6,2 tonnás gazdasági átlagtermésre számít.

A minőségről csak a hivatalos minősítés lefolytatása után tud nyilatkozni, de a hektolitersúlyt folyamatosan mérték, s az a csapadékhiány miatt a szokásosnál alacsonyabb értékeket mutatott.

Az MTA martonvásári Agrártudományi Kutatóközpont tudományos szakemberének tapasztalata szerint a szélsőséges időjárást és az aszályt a korai fajták tűrték jobban. Vida Gyula lapunknak adott tájékoztatása szerint különösen egy bizonyos fajta bizonyult ebben erősnek, egy mezőfalvai gazdaságban hektáronként 9,1 tonnás átlagtermést produkált.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!