Sport

2016.12.28. 19:40

Az egykori válogatott csatár az MTK edzői stábjában bizonyíthat

Székesfehérvár - A Vidiben kezdett futballozni gyerekfejjel, majd lett magyar gólkirály a 80-as évek végén Petres Tamás. Aztán edzősködni kezdett, a közelmúltban kapta élete egyik legnagyobb lehetőségét.

Horog László

Az élvonalbeli MTK szakmai stábjának élén változás állt be a félszezon végén, Teodoru Vasziliszt a kék-fehérek utánpótlásáért felelős Tamási Zsolt váltotta a kispadon. Az új tréner elsőszámú segítőjének Petres Tamást kérte fel. Utóbbi Fehérváron született és él, az utóbbi 11 évben az MTK U17-es csapatát irányította.

- Meglepte a felkérés?

- Igen, váratlanul ért. Lement az őszi szezon, a csapat az utolsó előtti, tehát kieső helyen telel, tehát a változás tulajdonképpen indokolt volt, mégsem gondoltam, hogy bekövetkezik. A vezetők így döntöttek, Tamási Zsoltot kérték fel, aki jelezte, velem képzeli el a közös munkát.

- Nyilván hasonlóak az elképzeléseik a játékról.

- Ugyanazt gondoljuk a futballról. Évekkel ezelőtt beszéltünk róla, ha Zsolt felkérést kap az élvonalból, engem kér fel pályaedzőnek. Hosszú esztendők teltek el azóta, mi pedig dolgoztunk az utánpótlásban, Zsolt az U19-es, én az U17-es együttesben. A kollégámnak van múltja vezetőedzőként az élvonalban, nem is volt eredménytelen, de mivel mostanában nem forgott a neve a felnőtt futballban, nem volt ajánlata.

- Mivel az MTK harmatosan szerepel a legmagasabb osztályban, a cél vélhetően a nyugodt bennmaradás.

- Igen, most ez a legfontosabb. A csapat roppant peches őszön van túl, több egygólos, balszerencsés vereséggel, nem sok hiányzott, hogy előkelőbb helyen helyezkedjen el a tabellán. A folytatásban nagyon fontos, hogy az együttes többet birtokolja a labdát, ha ez megvalósul, sokkal veszélyesebb lesz az ellenfél kapujára is.

Petres Tamás tavasztól már a felnőtt csapatnál tevékenykedik  Fotó: A szerző

- A tét nem kicsi, az élvonalbeli tagság, elkél az erősítés. Vannak már kiszemeltek?

- Igen, a klub tárgyal is játékosokkal, de nem mondhatok neveket. Ha nem realizálódnak az átigazolások, akkor házon belül kell megoldanunk a dolgot, úgy gondolom, rendelkezünk olyan futballistákkal, akik képesek megbirkózni a rájuk bízott feladatokkal.

- Ha sikerül, a szerződésük nyilván automatikusan meghosszabbodik.

- Fél, plusz két évet írtunk alá, de tüzetesen még nem olvastam át a papírokat. A klubnál mindenki a bennmaradásban gondolkodik, ha nem sikerül, az elképzelhető, hogy befolyásolja majd a mi jövőnket is a klubnál.

- Felvetődik a kérdés: vezetőedzői ambíciói nincsenek?

- Ha úgy alakulna, természetesen vállalnám, de ez most nem aktuális, örülök, hogy ezt a lehetőséget megkaptam, Tamási Zsolttal jó párost alkotunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!