Csillagjátékosok - vagy amit akarunk

Mára nekünk ebből nagyjából annyi maradt, hogy vízkeresztkor illik leszedni a karácsonyfát: ekkor zárul a karácsonyi ünnepkör. Pedig van itt még más is.

„Irul-pirul Mária, Mária, boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok!” József Attila Betlehemi királyok című versét dúdolgatva indulunk a Savaria Múzeumba, ahol viszont dr. Horváth Sándor PhD., néprajztudós-muzeológus, a néprajztudományi osztály vezetője egyenesen énekszóval vár bennünket. Kezében a Békefi Antal által gyűjtött és összeállított vasi népdaloskönyv, amelynek 113. oldalán a háromkirályozás népszokásához tartozó ének szövege és kottája található, a népszokás leírásával együtt: „(...) Puputeveháton, / Hetedhétországon, / Gáspár, Menyhért, Boldizsár / Kis Jézushoz vándorol. (...)” A népdalt Vasszécsenyben rögzítette 1966-ban (50 éve) Békefi Antal, két adatközlője volt: Kiss László és Varga László. Háromkirályozni a nagyobb fiúk, „legénykék” jártak annak idején, a Savaria Múzeum néprajzi gyűjteménye még őriz a 20. század elejéről való, fából készült kellékeket: „csillagokat”, amelyek úgy működnek, mint valami speciális colstok, és amelyek tetején fölhasogatott selyemcsíkok csillogása hozta létre anno a „csillaghatást”. Az egyes versszakok végén Boldizsár „ugratta ki”, méghozzá négyszer, a falapocskákból lazán összeszegelt, összecsukható-szétnyitható rácsozat végén a csillagot. A háromkirályozók kifordított bundát viseltek, Boldizsár természetesen feketét, sőt: a „szerecsen királnak” a kezét-arcát is bekormozták. És bár az eredeti történet szerint – amikor, hogy Thomas Mannt idézzük, a történet „elbeszélte önmagát” – a háromkirályok vittek ajándékot a Kisdednek, később a sötétedés után dallal házaló  háromkirály-utódoknak is járt az ajándék; cserébe a játékért.

Dr. Horváth Sándor azt mondja, hogy Ausztriában éppen erre, az ajándékozás, az adományozás gesztusára alapozták az egész országot megmozgató jelenkori hagyományt: szomszédainknál a vízkereszthez nagy, össztársadalmi adománygyűjtő akció kapcsolódik, a bevételből rendszerint egy szegénységgel küzdő  országot támogatnak. Vagyis a hagyomány természeténél fogva folyamatos átalakulásban van: változik, elhal (ha nem találja meg a helyét a közösségben), vagy éppen újjászületik; esetleg egészen más formában. A vízkereszti háromkirály-járás fölött valószínűleg eljárt az idő, talán mert kevésbé dramatikus, mint a mostanában sokfelé újra divatba hozott betlehemezés. Dr. Horváth Sándornak egyébként volt egy érdekes kísérlete arra, hogy legalább mementóként megőrizze az utókor számára a maga elevenségében a háromkirályozás hagyományát. A 80-as években fölkereste Békefi Antal vasszécsenyi adatközlőit, akik készséggel álltak rendelkezésére: a háromkirályozásból akkor felvételt is készített a Magyar Televízió.

Olyan ez, mint egy mini színházi előadás, amely közvetlen kapcsolatot teremt a közönséggel. Igen: a színház forrásvidékénél járunk. Ahogy Erika Fischer-Lichte írta: „Az európai színház másodszor született meg a keresztény  középkorban, és kialakulása az istenkultusszal állt összefüggésben.” Bizonyos feltételezések szerint a háromkirályozás egykor a karácsonyi misztériumjáték része lehetett, sőt: dr. Horváth Sándor megemlíti azt az egykor talán tényleg létezett „nagy világdrámát” is, amely a teremtéstől a megváltásig mesélné-mesélte volna el az isteni-emberi történetet, és amelyben nyilván a háromkirályozásnak is helye volt. Isteni színjáték, emberi színjáték – az érem két oldala.

A háromkirályozásról ráadásul – ahogy dr. Horváth Sándor hangsúlyozza - korai írásos emlékünk is van. Ez a 11-12. század fordulójáról, Szent László király korából  való,   latin nyelvű „Tractus stellae” – vagyis csillagjáték, a háromkirályok járása. A vízkereszti liturgikus dráma Hartvik győri püspök szertartáskönyvében maradt ránk, időközben a kézirat alapján modern előadás is készült. A püspöki szertartáskönyben talált dráma – és mellette a vasszécsenyi gyűjtés azt is megmutatja, hogy a keresztény ünnepekhez tartozó dramatikus játékoknak kettős forrása van: egyrészt az egyházi liturgiában, másrészt a néphagyományban (a városiban és a falusiban) gyökereznek.

Csillagozni már nem megyünk, de január 6-án megválunk a földíszített fenyőtől. Tegyük gyöngéden. Mintha adnánk: vissza a fát, a nagy körforgásnak.