Gazdaság

2015.06.15. 17:13

Kisebb feldolgozó lenne a Gránásban

Az eredeti tervekhez képest negyedakkora hulladékfeldolgozót tervez Gánt-Gránásra az Orbán család cége – értesült a magyarnarancs.hu.

FMH-információ

Amint arról lapunk is hírt adott, az Orbán család (Ifj. és idősebb Orbán Győző és az ügyvezető Orbán Áron) tulajdonában lévő Nehéz Kő Kft. évi több tízezer tonna hulladék feldolgozását tervezi a Gánt Gránás településrészén.

A környezetvédelmi terület szomszédságába tervezett lerakó és feldolgozó abban a gödörben működne, ahol Orbánék korábban, jó másfél évtizede egy kavicsbányát üzemeltettek. A területre azóta kiköltözők idén felszólaltak a szerntük zajjal és porral járó hulladékfeldolgozó tervei ellen. A helyiek egy márciusi lakossági fórum után, ahol először találkoztak az „ellentmondást nem nagyon tűrő” beruházóval, egyesületet is alapítottak, hogy így léphessenek fel eredményesen a tervezett beruházás ellen.

Lapértesülések szerint az eljárás során közel 70 magánszemély és civil szervezet kérte, hogy állapítsák meg ügyféli jogállásukat, mert akkor így ők tehetnek hivatalosan észrevételeket az engedélyeztetési folyamat során.A portál információi szerint a Nehéz Kő Kft. a gánti lakossági fórum óta benyújtott egy módosítási kérelmet és egy átdolgozott dokumentációt az ügyben illetékes Fejér Megyei Kormányhivatalnak – ebbe olvadt be a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség –, amely hamarosan eldönti, hogy megadja-e az előzetes hozzájárulást a beruházáshoz, ahol a cég jelezte, hogy a korábban benyújtott hatástanulmányban szereplő évi 250 ezer helyett már „csak” 60 ezer tonna hulladék feldolgozását tervezik.

Az már a márciusi fórumon elhangzott, hogy a Sziklai Kft. által készített előzetes hatástanulmányban nem jól szerepelnek a számok (a cég a beruházó által biztosított adatok alapján számolt), a dokumentációban az szerepel ugyanis, hogy évi 250 ezer tonna innert hulladék feldolgozása folyna a kiszemelt területen, ám valójában ez 5 éves periódusra vonatkozik.

A portál kormányhivataltól kapott értesülései szerint a január 12-én, a Nehéz Kő Kft. által benyújtott kérelem és vizsgálati dokumentáció alapján elindult előzetes vizsgálat még mindig folyamatban van. Ha a Fejér Megyei Kormányhivatal végzett az előzetes vizsgálati eljárással, köteles a döntést nyilvánosan közzétenni és a határozatot az eljárásban részt vevő települések jegyzőihez eljuttatni. Sok alapvető információ csak akkor lesz ismert a közvélemény előtt.

A helyiek közül érdeklődésünkre többen – főleg városból kiköltözők – elmondták: nem politikai szereplőként nyilatkoznak, hanem egy erőszakos vállalkozói fellépés ellen, s attól tartanak, hogy a több tízezer tonna hulladék feldolgozása, a por, a törő, aprító és osztályozó gépek és berendezések zaja ellehetetlenítené az életüket, tönkremennének kertjeik, s a a környék vízbázisát.

A cég képviselőit eddig nem sikerült elérnünk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!