Gazdaság

2015.06.17. 12:30

Hazai, vörös és fekete - Nemrég még az epertől piroslott a piac, most a meggytől

Székesfehérvár - Az eperszezon után, újra a piros különféle árnyalataiban pompázik a városi piac. A hazai cseresznye, a meggy, a málna és a ribizli festi vörösre a képet.

Buthy Lilla

– Saját magunk szedjünk, frissen hozzuk, de ez ugye látszik is rajta? – kérdez vissza mosolyogva Frühvald Györgyi, dunaföldvári őstermelő, amikor a vörös és fekete cseresznyéit veszem górcső alá.

Frühvald Györgyi dunaföldvári őstermelő frissen szedett, roppanós meggyet, cseresznyét kínál (Fotó: A szerző)

A cseresznye, ami a ládákban elterül, kései ropogós, a meggy az érdi bőtermő, a barack pedig első, korai termése egy új fajtának, egy fiatal, új ültetésből. A fürtök kilója a piacon 350-550 forint körül van. A meggy is hasonlóan 400-600 forintért cserébe kerülhet a kosarunkba. Ahogy az őszi és a sárgabarack, úgy a ribizli és a málna is magyar termés, előbbi 350 forintba kerül egy dobozzal, utóbbinak pedig majd ezer forint kilója. A piros gyümölcsök mellett már láttunk görög- és sárgadinnyét is, kilóra mérve 298 illetve 198 forintba kerülnek.

A piros színvilág mellett jól mutat a zöld, fejteni való újborsó, aminek kb. 400 forint kilója: a zsenge, ropogós, ép példányok tökéletesek levesnek és főzeléknek, az édes ízvilágot még a gyerekek is imádják. Ha nem használjuk fel azonnal, akkor tegyük a mélyhűtőbe, hogy ne veszítsen a frisseségéből és víztartalmából!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!