Gazdaság

2015.06.18. 12:24

Az internet "leverte" a televíziót

Címkék#internet

Közel 7,5 millió az internet előfizetők száma hazánkban. A kormányzat célja, hogy 2018 végére minden hazai háztartásnak elérhető legyen a legalább 30 megabites internetszolgáltatás.

B. Kiss László

Ötből négy hazai internetező olvas naponta a világhálón, miközben az ilyen rendszerességgel tévézők aránya a 30 évesnél fiatalabbak körében már az ötven százalékot sem éri el – derül ki az eNET Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület és a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület most nyilvánosságra hozott kutatásából.

A 30 év alatti fiatalok leginkább a filmek, a zene és az ismeretterjesztő tartalmak iránt érdeklődnek, míg a 30 és 40 év közötti korosztályban a filmek állnak az élen, de ezt az egészség, az otthon és a gasztronómia hármasa követi.

Negyven év felett pedig a gasztronómia és az életmód, valamint az otthon szerepel a leggyakoribb témák között, amelyek sorában visszatér a tudományos, ismeretterjesztő tartalom fogyasztása is – közölték a kutatás összegzésében.

A kutatás szerint míg a 40 éves és idősebb korosztályban csak a netezők valamivel több mint fele használ okostelefont, addig a harmincasoknak mintegy 80, a 30 évesnél fiatalabbaknak pedig 87 százaléka.Magyarország kiemelkedő lehetőségek kapujában áll a digitális fejlesztések terén. Ezt hangsúlyozta Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke csütörtökön, az Információs Társadalom Parlamentje címmel, az Országházban rendezett konferencián. Mint mondta, a szektor gyorsan fejlődik, kormányzati cél, hogy 2018 végére – az uniós céldátumnál két évvel korábban – minden hazai háztartásnak elérhető legyen a legalább 30 megabites internetszolgáltatás, a napokban elfogadott 2016-os adótörvények pedig adókedvezményt biztosítanak a szélessávú internethálózatok fejlesztéséhez.

Az infokommunikációs szektor a fejlett gazdaságok egyik meghatározó ágazatává vált, ezért azok a vállalatok, amelyek nem tudnak élni az infokommunikációs technológia (IKT) lehetőségeivel, kizárják magukat a versenyből – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az előbb említett konferenciát megnyitó beszédében. A tárcavezető bejelentette: a kormány ebben az évben kétmilliárd forintos programot hirdet a kis- és középvállalkozások e-gazdasági lemaradásának csökkentésére, amelynek fontos eleme lesz a motivációs szemléletformálás és a kompetenciafejlesztés támogatása.

A tervek szerint a kétéves konstrukcióval közvetetten 3000 kedvezményezettet sikerül elérni, amelynek eredményeként több magyar kkv tud majd lépést tartani a kor technikai elvárásaival és nő meg a versenyképessége.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!