Kőszeg

2014.07.16. 14:40

Pászner Jenő jövőre, 90 évesen válik meg a zenekarától

Kőszeg - A kőszegi fúvósok hétfőn köszöntötték 89. születésnapján és névnapján is Pászner Jenőt, aki 1946 óta tagja a zenekarnak.

Némethy Mária

– Jövőre 90 éves leszek, akkor befejezem a zenélést, mert már nehezen bírom a menetelést, a hat kilós hangszert is – mondja tárgyilagosan a Kőszegen köztiszteletben álló Pászner Jenő, aki 68 éve tagja az ország egyik legjobb fúvószenekarának.

Mindenről szívesen mesél. Arról, hogy 1925-ben született nagycsaládba, ahol hatan voltak testvérek. 14 évesen kaszált, édesapjával, bátyjával eljártak házakhoz fát vágni, mert nagyon kellett a pénz. Később, amikor már a bútorszövetgyárban dolgozott, – Előfordult, hogy egész nap arattam, éjjelesként dolgoztam a gyárban, s munka közben kis időre elaludtam.

Tagsága 60. évfordulóján kapta ezt a díszoklevelet Kőszeg Város Fúvószenekarától, a zenésztársaktól Pászner Jenő. Fotó: Némethy Mária

A zene egy mandolinnal kezdődött. A háborúban elesett katona mandolinját vásárolta meg, meg is javította, majd minden előképzettség és segítség nélkül megtanult rajta játszani. – A következő évben, 1946 őszén bekerültem a zenekarba, 1947-ben a körmenetkor már játszottam is. Hallás után tanultam a műveket.

Cserkész volt, ma is az: öregcserkész. 10 éves kora óta nagy drukkere a kőszegi focicsapatnak.

– Lóránt Gyulát, az Aranycsapat keménységéről ismert későbbi tagját még itt Kőszegen, a Széchenyi téren láttam először rongylabdával focizni – meséli Jenő bácsi, aki még mindig biciklizik nap, mint nap, s beszélgetés közben azt is elárulja: síelni is teljesen magától tanult meg.  – Hajnali 5-kor kelek. Télen, ha látom, hogy esik a hó, azonnal megnézem, mennyi esett, ha elegendő, máris megyek le havat lapátolni. Nemcsak a házuknál, tovább is. A gimnáziummal szemben lakik, a diákok útvonalán is letakarítja a havat mindig. 20 éven át ezt tette a Jézus Szíve templom előtt is.

Két feleséget eltemetett Pászner Jenő. Maga él, de lánya sok gondot fordít rá. A hétfői zenekari köszöntőre is ő sütötte neki a sütit, söröztek is egyet a társakkal, akik elzenélték kedvencét, a „Szamos parti indulót". - A zenekar a második családom – állítja, s ez most már mindig így marad.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!