Szombathely

2014.11.10. 17:45

Az Éhen Gyula Alapítvány pályázatot hirdet

Szombathely - Évente tizenkét szombathelyi fiatal nyerheti el az Éhen Gyula Alapítvány ösztöndíját és akadémiai tagságát.

Peltzer Géza

Az idei pályázatot sajtótájékoztatón hirdette meg a kuratórium. Elhangzott: minden szombathelyi fiatal pályázhat, aki jövő év végéig betölti a 17. életévét, tanulmányi átlaga legalább 3,0, és a családban az egy főre jutó jövedelem nem éri el a százezer forintot. Pályázni az interneten keresztül november 30-áig lehet, az eredményhirdetés december elején várható. A sajtótájékoztatón Pék Cziprián kurátor azt is elmondta, hogy a fiataloktól elvárás, hogy szeressék városukat, itt képzeljék el további életüket, alapítsanak családot.

Pék Cziprián (jobbról) tájékoztatott a pályázat feltételeiről. Balra Horváth Eszter, Sabján Kristóf és Peresztegi Krisztina. Fotó: Tímár Gergely

Az ösztöndíj úgy indult, hogy kedvezményes jogosítványhoz juttatta a fiatalokat, majd később a támogatók segítségével nyelvtanulással is bővült a kínálat. Ma már életmódtanácsokat is kaphatnak a fiatalok, sőt koncerteket is meghallgathatnak.

Óvári Zsolt, a közalapítvány elnöke elmondta, eddig több mint százan szereztek az alapítvány segítségével kedvezményesen jogosítványt, de ezentúl már az ingyenes jogosítvány nyújtása a cél. A jelenlévő fiatalok, akik már az akadémia tagjai, elmondták, miért kötődnek városukhoz, miért itt képzelik el jövőjüket. Kozma Gábor, az Éhen Gyula Kör elnöke mindehhez hozzátette: öröm, hogy az akadémia létezik, mert sokat segíthet abban, hogy a városban ismét kialakulhasson egy olyan polgári közösség, amely a régi időkben meghatározó volt a városban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!