Kultúra

2014.12.14. 15:45

Atyafiságos üdvözlettel

Címkék#Cece

Egy rendhagyó, az „Atyafiságos üdvözlettel” című könyv bemutatójára voltunk hivatalosak szombaton Cecén.

Munkatársunktól

A település művelődési háza ezen a délelőttön megtelt élettel.

A szerzőpáros, Zsiros Mária és Menyhárt Ferenc, akik „atyafi” ágon visszatértek a gyökerekhez nem ismeretlenek olvasóink számára, hiszen lapunk hétvégi mellékletének több, mint fél éve állandó szerzői.

„A haza az a föld, ahol születtél, ahol élsz, ahova vissza kell menned, akárhogy megy is a sorod” – idézi fel a könyv alapfilozófiáját a Cecéről elszármazott Menyhárt Ferenc és felesége, Mária. Hosszú ideje ismerve őket tudom, nem csak a sok munkát, hanem a lelküket, a szívüket tették ebbe a könyvbe.

Persze mindez nem valósulhatott volna meg a ceceiek és az innen elszármazott lokálpatrióták támogatása nélkül. Közülük is kiemelkedik a kilencvenhárom éves prof. dr. Horváth János közgazdász, aki a rendszerváltás utáni parlament alelnökeinek doyenje volt, és természetesen Varga Gábor országgyűlési képviselő, aki az elmúlt tizenkét évben Cece köztiszteletben álló polgármestere is volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!