Vép

2015.03.15. 16:43

A vépiek a Petőfi utca elején szavalták el a Nemzeti dalt

Vép - Az idén is az ünnepnapon, délelőtt 10 órakor gyülekeztek a város polgárai megünnepelni az 1848-as forradalom és szabadságharc 167. évfordulóját. A bejáratnál kiosztották a forradalom követeléseit tartalmazó 12 pont másolatát.

Civil Tudósítónktól

A Himnusz elhangzása utáni ünnepi beszédében Kovács Péter polgármester elemezte, hogy azért élő ma is az ünnep hagyománya, több más kiüresedett, eredeti tartalmát elveszített ünnephez képest, mert olyan eseményeket, olyan célokat hoz felszínre, amelyek ma is megdobogtatják az emberi szíveket. A 12 pont bevezető sorát, a „Legyen béke, szabadság és egyetértés” gondolatkörét elemezte ki a továbbiakban, házi feladatul adva a többi 12 pont felelevenítését, átgondolását.

Forgács Renáta, Dávid Kornél, Takács Andrea, a Hatos Ferenc Általános Iskola tanulói
Fotó: Iszak Dávid

- Legyen béke, ami azt jelenti, hogy a nemzet békejobbot nyújt az osztrák császárnak, tehát nem kíván harcolni, így kíván érvényt szerezni alapvető jogainak. Ezt követi a szabadság, amely azt jelenti, hogy a nemzet felnőttként, önállóan kíván dönteni sorsáról, jövőjéről, és nem egy külső hatalom kénye-kedve szerint, felügyelete alatt. És ami e kettő megvalósításához szükséges, az egyetértés. Ezektől fontos ma is 1848. március 15-e, mert ezek az elvek ma is igazak, ezekre ma is szükség van. A békében, szabadon és egyetértésben, felelősen megalkotott tervek, azok végrehajtása fontos a város számára is, hogy fejlődése töretlen legyen, ehhez járul hozzá minden vépi polgár aki bármely szinten segíti munkánkat. Elmondhatjuk, hogy ez az erő rendelkezésre áll Vépen, erre támaszkodtunk eddig, és ezt fogjuk használni a jövőben is - mondta a városvezető.

A beszédet a Hatos Ferenc Általános Iskola és AMI diákjainak a forradalom és szabadságharc eseményeit felelevenítő verses, dalos műsora követte. A színvonalas összeállítást Katzler Hilda szerkesztette és tanította be a gyerekeknek.

Martonicz Regina, Varga Marcell, a háttérben Katzler Hilda

A délelőtti ünnepélyt a templomkertben álló kopjafánál közös koszorúzás zárta.

Vép is csatlakozott a Nemzeti dal közös elszavalásának mozgalmához, így délután három órakor a Pilvax Korcsmának kinevezett  Pacsirta korcsma épületénél, a Petőfi utca elején hangzott el a költő nagy hatású mozgósító verse a megjelent mintegy 150 ember ajkáról. Különös aktualitást ad a közös szavalat és a hely egymásra találása, hiszen a Petőfi és a szomszédos Kossuth utca lakói hagyományosan az egyik legösszetartóbb lakóközösség Vépen. Rendszeresen szerveznek családi sportnapot, bált, de még közös kirándulást is.

A verset Dávid Kornél vezetésével mondta el a vépi közösség. Az eseményről nemzeti színű szalaggal ellátott kis emléklapot kaptak a résztvevők.

Iszakné Koszorús Judit

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!