Velem

2015.03.19. 19:32

Kiderült, hol őrizték 70 éve a Szent Koronát

Velem - A Stirling-villa feletti domboldalon csütörtökön este megemlékeztek Velemben arról, hogy 1944. december 27-étől 1945. március 18-áig a faluban őrizték a Szent Koronát.

Némethy Mária

Elhangzott a Himnusz, a Szózat, koszorú is került az emlékhelyre. Sokáig tévesen tudták a velemiek, hol őrizték a második világháború vége felé falujukban a Szent Koronát. A rossz helyre került emléktáblán ráadásul rossz időpont is szerepelt. Történészi kutatás és tanúvallomások nyomán azonban ma már tudott: a Striling-villa feletti domboldalon volt  az a bunker, amelyben őrizték annak idején a koronát más nemzeti ereklyéinkkel együtt.

Dr. Zsiga Tibor mondott ünnepi beszédet


Csütörtökön este ezen a helyen emlékezett meg Velem önkormányzata e fontos, 70 év előtti töténelmi eseményről. Dr. Zsiga Tibor, a történettudomnyok kandidátusa - aki több mint 30 éve ennek az időszaknak a kutatója - mondta el, hogyan is került a háború végének zaklatott időszakában ebbe  az alpokaljai zsákfaluba a Szent Korona. Szálasi 1944. november 6-án döntött úgy, hogy a koronát a hozzá tartozó jelvényekkel, a jogarral, az országalmával, a karddal, a koronázási palásttal együtt szállítsák el az ostromlott Budapestről. Veszprém volt az első állomásuk. Onnan a hadi helyzet alakulása miatt a koronaőrök egy teherautóval Kőszegre szállították, majd Szálasi utasítására később Velembe. Ott 1944 őszén egy utász alakulat két bunkert hozott létre a Stirling-villa közelében. Az egyik egy légvédelmi óvóhely volt, a másik attól északra a domboldalon egy föld alatti bunker.

Szél Józsefné polgármester koszorút helyezett el az emlékhelynél
Fotó: Szendi Péter

Dr. Zsiga Tibor kutatásai azt bizonyítják, hogy az utóbbi helyen őrizték a magyar koronát. Ezt több minden alátámasztja. Csütörtökön öt bizonyítékot is felsorolt. Például Vitéz József koronaőr és a bunker közelében élt Perendi Istvánné Horváth Mária visszaemlékezését, valamint a Novák Tamás vállalkozó által elvégeztetett geodéziai kutatásokat. Nagyon nyomós érv az is, hogy a korona őrzésének szigorú szabályai voltak. Így például vizes helyen, mint amilyen az emléktáblával megjelölt hely - erről szemtanúkétnt Török István beszélt dr. Zsiga Tibornak -, nem szabadott  elhelyezni.

Szél Józsefné, Velem polgármestere fontos bejelentést tett az ünnepségen: az önkormányzat hamarosan méltó korona emlékhelyet hoz létre Velemben. A Honvédelmi Minisztériumtól erre félmillió forintot már meg is kaptak. A feltárás után ebből a pénzből elvégzik az emlékhely kialakítását, és már tárgyalnak a terület tulajdonosaival is annak megvásárlásáról. Ígérte, hogy a legközelebbi évfordulóra már a megszépült helyen emlékeznek majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!