Sárvár

2015.03.22. 15:01

Véget ért az apró betűs banki szerződések korszaka – Tuzson Bence Sárváron tartott előadást

Többek között a keményen dolgozó polgári középosztály megerősítésének fontosságát hangsúlyozta Tuzson Bence, a Fidesz frakciószóvivője Sárváron.

Cseszkó Tamás

Ágh Péter meghívására érkezett Tuzson Bence Sárvárra. A kezdés előtt tíz perccel már nem lehetett üres széket találni a Nádasdy-várban.

- Öröm látni, hogy ilyen sokan eljöttek – mondta Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője, a rendezvény házigazdája. Szavai szerint fontos, hogy ne csak a választási kampány alatt találkozzanak a jobboldali közösség tagjai, hanem az építkezés idején is. - Fontos tudni, hogy hol tartunk, és melyek a következő időszak fő feladatai - fogalmazott a képviselő, majd átadta a szót Tuzson Bencének. A politikus első ciklusát kezdte a Parlamentben, ennek ellenére régóta részt vesz a közéletben, a rendszerváltás után Antall József ifjúságpolitikai tanácsadója volt, majd később önkormányzati képviselőként is dolgozott. Előadásában kiemelt szerepet kapott a középosztály megerősítésének fontossága, szavai szerint az a cél, hogy a jelenleg nehezebb anyagi körülmények között élő, ugyanakkor keményen dolgozó emberek is érezzék a megbecsülést. -Azt akarjuk, hogy aki dolgozik, egyre könnyebben tudjon megélni a munkájából. Ne csak a szükségét, hanem az értelmét is lássák a munkájuknak, hogy a családok hosszabb távon is tudjanak tervezni, hogy ne okozzon nekik gondot egy-egy rendkívüli kiadás -fogalmazott Tuzson Bence. Szólt arról is, hogy az ellenzék állításával szemben javultak a szegénységi mutatók is, a jóléti intézkedések 2013-ra érzékelhetővé váltak. - Vannak eredményeink, és ezekre az eredményekre építve tovább is tudunk menni a következő időszakban - mondta a képviselő, hozzátéve, hogy nem szabad, hogy közvélemény-kutatási adatok kizökkentsék a kormányzópártot. A fórumon szó eset többek között a rezsicsökkentésről, a munkahelyek védelméről, és a segély helyett munkaalapú társadalom programjáról. - Elszámoltattuk a bankokat, és véget ért az „apró betűs banki szerződések” korszaka - hangzott el. Tuzson Bence elmondta, 2016-tól fokozatosan nőni fog a két gyermek után járó adókedvezmény, 2015. július 1-jétől elindult az otthonteremtési program, folytatódik a pedagógus-életpályamodell, új óvodák épülnek, és ingyenes közétkeztetést biztosítanak a gyermekeknek. A fórum végén a képviselő több kérdésre is válaszolt, többek között az Iszlám Állam elleni harc szükségességéről, és a jobboldali médiahelyzetről is érdeklődtek a jelenlévők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!