Szombathely

2015.05.14. 11:18

A nagy elődök nyomába szegődtek a szombathelyi premontrei gimnázium diákjai

Címkék#Szombathely

Szombathely - A Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban a csütörtök délelőtt megrendezett Premontrei tudós tanárok nyomában című program célja az volt, hogy a diákok megismerkedhessenek a nagy elődök életével, tevékenységével.

Az esemény apropóján az iskola második emeleti galériáján kiállítás nyílt, ahol fotókon keresztül a rendhez kötődő helyszíneket mutatják be. Látható egyebek között a Csornai Premontrei Prépostság, valamint a gimnázium régi és jelenlegi épülete.

Öt csapat részvételével diákkonferencián elevenítették fel a tanulók az egykori kiváló premontrei tudós emberek életét, valamint a tudományok terén elért eredményeiket. A hallgatóság megismerkedhetett mások mellett Kunc Adolf életútjával, aki 1894-ben építtette az iskola épületét.

Fotó: Szombathelyi Médiaközpont

- Megérte gyakorolni, mert szerintem a próbákkal összehasonlítva itt, élesben még jobban sikerült az előadásunk. Sokat készültünk rá, de azáltal, hogy felosztottuk egymás között a feladatokat, ez lényegesen megkönnyítette a munkánkat - fogalmazott Rácz Patrícia, az esemény egyik résztvevője.

A diákköri konferenciát követően Bakó Balázs és Szakály Szilvia előadásait hallgathatta a közönség a premontrei rend történetéről, valamint Mécs László premontrei papköltő életéről és munkásságáról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!