Kultúra

2015.06.10. 17:30

Lányok és sárkányok

Zalaegerszeg – Csodafiú szarvas – A föld hét csínja címmel jelent meg a Szülőföld Könyvkiadó és a Pannon Lapok Társasága gondozásában Sándor Zsuzsanna mitikus kalandregény sorozatának második kötete, amit tegnap mutattak be a Zalaegerszegi Televízió stúdiójában.

Magyar Hajnalka

 

Berkes Boglárka, Sándor Zsuzsanna és Kálmán Viktória Fotó: Pezzetta Umberto

Ugyanitt adták át a kapcsolódó rajzpályázat díjait, két zalai diáklány is elismerést kapott sárkányos rajzáért, egyikük műve a címlapot díszíti.

A regényfolyam második könyvének illusztrálására - akárcsak az elsőnél - , négymegyés rajzpályázatot hirdetett a PLT. Fejér, Vas, Veszprém és Zala megyéből több mint száz munka érkezett be, amelyből 57 immár a könyvben is látható. A címlapra került festményt Kálmán Viktória, a zalaegerszegi Öveges-iskola 6.-as tanulója készítette, aki már az első kötetben is megjelent művével. Nagyméretű illusztrációként szerepel a regényben Berkes Boglárka rajza is, ő a keszthelyi Ranolder János-iskola hetedikes tanulója. Mindkét pályázót a regényben szereplő hétfejű sárkány ihlette meg.

A programon H. Horváth Gyula, a ZTV munkatársa szólt a négyrészesre tervezett regényfolyamról, majd részletet is felolvasott belőle. Az írónő, Sándor Zsuzsanna elmondta, reményei szerint a sorozat nyomán kirajzolódik az ősi magyar mitikus világkép, ami mint a rajzok igazolják könnyen utat talál a gyerekek belső világához.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!