Szombathely

2015.06.17. 07:59

Részeg fürdőzőt mentett ki a szombathelyi Tófürdő medencéjéből az úszómester

Szombathely - Egy üveg alkoholos ital volt a tétje annak a versenynek, amelyet két részeg ember rendezett a Tófürdőn a hétvégén, és amely majdnem tragédiába torkollt, miután az egyikük mozdulatlanul elmerült a vízben. Az úszómester mentette meg az életét

Cseszkó Tamás

Egyik olvasónk írt nekünk üzenetet, miszerint vasárnap a szombathelyi Tófürdőn este negyed nyolc körül arra lett figyelmes, hogy 20-30 fős tömeg gyűlt össze az úszómedencénél.

Elsétáltam arra, és riadtan láttam, hogy az egyik úszómester egy mozdulatlan fiatalembert húz ki a medencéből, aki láthatóan alkohol befolyása alatt állt, majd kitették a medence mellé. Hála Istennek, húsz perc múlva rendbe jött, viszont utánanézhetnének, hogy mi  történt -- szólt az üzenet.

Sikerült beszélnünk szemtanúkkal, akik a kezdetektől követték az eseményeket. -  Két részeg ember fogadott valami alkoholos italban, hogy ki ússza le hamarabb az ötvenméteres hosszt. Érdekesen néztek ki, az egyikük 25 éves, a másik 65 éves volt - mondta az egyik szemtanú. Amikor felálltak a rajtkőre, az idősebb leesett hátrafelé a hátára, az úszómesterek már ekkor gyanakodni kezdtek, hogy valami baj van. Ám nem lehetett őket megállítani, beugrottak a vízbe, a fiatalabbik gyorsúszással, az idősebb mellúszással próbálkozott. A két úszómester folyamatosan figyelte a két "versenyzőt",  25 méter után a fiatalabbik megkapaszkodott a sávelválasztóban. Ekkor szólt neki az egyik úszómester, hogy jöjjön ki a vízből, mert részeg, de ő nem válaszolt, csak kapaszkodott két-három percig. - Egy idő után elengedte a kötelet és elkezdett süllyedni, már nem látszott a feje. Ekkor Németh Alex, az egyik úszómester ugrott a mozdulatlan áldozat után, kihúzta a medencéből, oldalra fektette, akkor már rengetegen figyeltek aggódva, hiszen nem mozdult meg a férfi. -Amikor mentőt akartak hívni, hirtelen magához tért, és 15 perc múlva felkelt - árulta el a szemtanú.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!