Kultúra

2016.03.01. 16:45

A két éve elhunyt Szoliva János költőre emlékeztek Nagykanizsán

A tavalyelőtt elhunyt Szoliva János költőre emlékeztek kedden délután a Pannon Írók Társasága tagjai – az irodalmi közösségnek maga a költő is tagja volt.

Horváth-Balogh Attila

Cséby Géza elnök, Kardos Ferenc alelnök, Lackner László író, Fa Ede költő, Szemes Péter esztéta, Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója, valamint Szoliva János özvegye, Szoliváné Szabó Erzsébet és a szintén a családhoz tartozó Seregély Sándorné kilátogattak a költő sírjához, melyen emlékcsokrot helyeztek el, majd a bibliotékába vonultak.

Cséby Géza elnök, Kardos Ferenc alelnök, Lackner László író, Fa Ede költő, Szemes Péter esztéta, Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója, valamint Szoliva János özvegye, Szoliváné Szabó Erzsébet és Seregély Sándorné a sírnál
Fotó: Szakony Attila

Itt került sor a tényleges megemlékezésre, melyen Szemes Péter a Szoliva János válogatott verseit tartalmazó, a könyvhétre megjelenő kötetéről szólt, Kardos Ferenc, a könyvtár igazgatóhelyettese pedig emlék-olvasótermük új tartalmait mutatta be.

A rendezvény résztvevői megosztották egymással a  legkedvesebb Szoliva-versüket is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!