Szombathelyi kosárlabda

2016.03.26. 19:07

Nagy csatában nyert a Falco

Szombathely - A középházi középszakasz első fordulójában a Falco-Trend Optika KC Szombathely egy végletekig kiélezett csatában gyűrte le a vendég Kecskemétet.

Tóth Gábor

A hazai csapatból Simon Kristóf és Bazsó sérülés miatt hiányzott, a szintén sérült Hódi, Bognár, Thoms trió viszont vállalta a meccset.

A mérkőzés négy kecskeméti ponttal kezdődött és a folytatásban is a vendégek játszottak pontosabban (3. perc: 4-8). A Falco lassan vette fel a ritmust, nehezen került helyzetbe. De aztán rendezte a sorait, egy pillanatra a vezetést is átvette (5. perc: 12-10). Felváltva találtak gyűrűbe a felek, nagyon hullámzó volt a játék. Az etap végén próbált gyorsítani a tempón, ekkor már összeszedettebbnek tűnt a Falco. De csak úgy tűnt. Ugyanis a második etapot rengeteg hibával kezdte a házigazda, amit az Ivosev, Derasimovic és Karahodzic által vezérelt higgadt kecskemétiek természetesen kihasználtak (13. perc: 18-23). Váradi betörésből szerzett duplája törte meg az egyre kínosabbá váló hazai gólcsendet. Egyébként mind a két csapat gyengén büntetőzött, gyengén dobott távolról. A félidő hajrájához már váltott vezetéssel értek a csapatok. Replhorde rázta meg magát hazai oldalon - a frissen beállt Kovács Bence dudaszó pillanatában behulló triplája zárta a második negyedet (20. perc: 35-31).

A harmadik negyedet pedig Burgess hármasa nyitotta. Majd Relphorde is betalált távolról. Úgy tűnt, hogy nyerő pályára állt a házigazda (23. perc: 41-31). Időt is kért a vendégek kispadja, de ekkor már lendületbe jött a Falco. Jöttek a triplák, a labdaszerzések utáni gyors támadások, könnyű gólok. Állandósult a szombathelyiek tíz pont fölötti, biztos előnye (26. perc: 54-38). Agresszíven, gyorsan játszott a házigazda, tetszett a közönségnek a látvány. Ugyanakkor a meccset nem sikerült eldönteni, mert a Kecskemét egy pillanatra nem adta fel, és azért sem, mert Ivosev utolsó pillanatban elengedett triplája zárta a harmadik negyedet (30. perc: 61-51). Nagy küzdelemmel kezdődött a záró játékrész. Burgess volt a biztos pont a hazaiaknál, neki mindig oda lehetett adni a labdát, mindenhonnan betalált. De araszolt a KTE, Kálmán László időt kért (34. perc: 66-59). De nem tudott megújulni a házigazda, egy pontralopta magát a frissebbnek tűnő Kecskemét (37. perc: 68-67). Jöhetett az újabb hazai időkérés. 70-70-re még egyenlített a KTE, de szűk másfél perccel a vége előtt, 74-70-es vezetésnél a vendégek kértek időt. Kimaradat egy támadás ott, egy itt. Ivosev büntetőzött jól (74-72). Maradt 29 másodperc. Wright vállalta magára a dobást, betalált (76-72). 7 másodperc gyors triplával próbálkozott a KTE, már éppen leperdült volna a labda a gyűrűről, amikor a mentenmi igyekvő Wright besodorta (76-74). 5 másodperc maradt, Replhorde állt a büntetővonalra, mindkettőt kihagyta, de a lepattnót bognár begyűjtötte. Nagy csatában nyert a Falco!

Kálmán László: - Tudtam hogy nehéz lesz - így is lett. Amikor 16 ponttal vezettünk, elhittük, hogy nyertünk. a Kecskemét nem adta fel, szerkezetet váltott, és akadt több extrán dobó játékosa. A győzelmet a küzdésünknek, a hitünknek köszönhetjük, ez erőt kell, hogy adjon a folytatásra - igaz, az érződött, hogy csonka csapatal játszunk. Fontos meccset nyertünk meg!

Boris Maljkovic:- Az első félidő végén, és a második elején könnyű hármasokat engedtünk a Falcónak, elmentek tíz pont fölé. De nem adtuk fel, jól küzdöttünk, jól játszottunk a folytatásban. Végül egylabdás csata kerekedett a meccsből, amit mi vesztettünk el.

Falco-Trend Optika KC Szombathely–Kecskeméti TE-Duna Aszfalt 76-74 (18-16, 17-15, 26-20, 15-23). – Szombathely, 1500 néző, NB I. A csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, vezette: Benczur T., Söjtöry T., Boros T.

Falco: Thomas 7, VÁRADI B. 10, BURGESS 24/18, RELPHORDE 17/9, Wright 12. Csere: Bognár –, Lekli –, Hódi –, Kovács B. 6/6. Edző: Kálmán László.

KTE: PONGÓ MA.17/15, Pongó Má. 1, DERASIMOVIC 20/3, IVOSEV 24/3, Karahodzic 12. Csere: Hegedűs –, Keller I. –, Jakab –, Mészáros –. Edző: Boris Maljkovic.

Az eredmény alakulása, 3. perc: 4-8. 5. perc: 12-10. 14. perc: 18-23. 16. perc: 26-25. 20. perc: 35-31. 23. perc: 41-31. 26. perc: 54-38. 30. perc: 61-51. 34. perc: 66-59. 37. perc: 68-67. 38. perc: 70-70.

Kipontozódott: Pongó Ma. (38.).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!