Hírek

2016.04.10. 18:57

Botrány: egynapi munkabérét sem kapta meg a diákmunkás

A sokakat érintő diákmunkabotrány immáron az országos média figyelmét is megragadta.

Vas Népe

Pénteken este az egyik országos televízió hírműsora számolt be arról, hogy még mindig van olyan diák, aki nem kapta meg járandóságát.

A riport emlékeztet, hazánk legnagyobb gyorsétteremláncánál januárban több százan várták a fizetésüket, és vannak, akiknek a mai napig tartoznak. A McDonald's nem közvetlenül a munkavállalókkal szerződött. A gyorsétteremlánc és a diákszövetkezetek között a Human Operator Zrt. tartotta a kapcsolatot, a vállalat igazgatótanácsi elnöke dr. Czeglédy Csaba, a helyi baloldal frakcióvezetője. Az ő közvetítésükkel vállalt munkát Köteles Fanni is, aki a hírműsornak nyilatkozva elmondta: többnapos csúszással fizették ki a munkabérét, miután jelezték a problémát.

– A diákszövetkezet az étteremláncra, az étteremlánc a diákszövetkezetre mutogatott, azóta is a bíróságon van az ügy. Végül a McDonald's kifizette a diákokat, hiszen nem szerették volna, hogy tömegével hagyják ott a céget, így is sokan mondtak fel a korábbi diákok közül.

A kereskedelmi csatorna hírműsorában elhangzott, nem ez volt az első eset, hogy az iskolaszövetkezetnél nem tudtak elszámolni a bérekkel.

Egy tizenhét éves várpalotai fiú is az említett diákszövetkezeten keresztül dolgozott az egyik üzletláncnál. Édesanyja, Vajzer Szilvia Éva így nyilatkozott:

– Le is nyomta a nyolc órát, plusz még felet, mert a kajaidőt is le kellett dolgoznia, de azóta sem utalták el azt a háromezer-párszáz forintot.

Pedig számítottak volna a pénzre, hiszen a hölgy négy gyermeket nevel egyedül.

Keresték Czeglédy Csabát is, ő azonban azt kérte, írásban tegyék fel neki kérdéseiket. A Fidelitas Szombathelyi Szervezete néhány hete közleményben szólította fel a helyi baloldal képviselőit, hogy árulják el, egyetértenek-e Czeglédy Csaba gazdasági módszereivel, történt-e felelősségre vonás az ügyben, indítottak-e etikai vizsgálatot, és továbbra is bíznak-e a frakcióvezetőben. Az ifjú fideszesek arra is kíváncsiak voltak, hogy Czeglédy vállalkozásai támogatták-e pénzzel a helyi MSZP kampányát. Válasz azonban a kérdéseikre nem érkezett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!