f1

2016.04.10. 13:55

Ecclestone: A motorváltás lassan tönkreteszi a Forma-1-et

A FOM elnöke továbbra sem kedveli a V6-os turbó erőforrásokat.

Kovács Noémi

Fotó: Motorsport Csatorna

Bernie Ecclestone ismét hangot adott azon véleményének, miszerint a jelenlegi, 1.6 literes, V6-os turbó motorok nem csak, hogy a nézők tetszését sem nyerte el, de hatalmas kiadást jelent a csapatok számára is. Ecclestone ezt a Sauber bahreini küszködése láttán adta a világ tudtára, hiszen a hibrid erőforrásokra való áttérés illetve azok fejlesztése jelentős többletköltséget jelent minden egyes istálló számára - bár a gyártók talán még így is jól járnak.

Bár a turbókba beépített energiavisszanyerő-rendszerek és a korlátozott üzemanyag-felhasználás által sikerült környezettudatosabbá tenni a Forma-1-et, mindez jelentős mértékben megemelte a motorok eladási árát is az előző, 2.4 literes szívómotorokéhoz képest, aminek még a közönség tetszését is sikerült elnyernie - ellenben a hibrid erőforrásokkal.

Korábban maga Ecclestone próbált a 2017-es évadra egy megfizethetőbb, költséghatékonyabb megoldást kitalálni az úgynevezett "kliens motorokkal". Végül hiába nyerte el az FIA támogatását is az ötlet, a brit üzletember kihátrált az ügy mögül, mindazonáltal azt Ecclestone is elismerte, hogy valamilyen változásra szükség van a jövőben.

"Először is, Max Mosley volt az, aki úgy döntött, hogy kisebb motorokra és több gyártóra van szükségünk. Én azt javasoltam, hogy inkább meg kellene kérdezni a gyártókat, hogy csatlakoznának-e (a Forma-1-hez - a szerk.), ha kisebb motorokra térünk át, ahelyett, hogy kisebb erőforrásokra váltunk és reménykedünk abban, hogy jönni fognak - mert nem jönnek." - kezdte a brit a Crash.net-nek adott interjújában.

"Úgy gondolom, hogy abban az időben, amikor Max előállt ezzel az ötlettel, senki sem tudta, hogy milyen motor lesz majd. Sokkal egyszerűbb erőforrásban gondolkodtunk, ez volt az ötlet, körülbelül 700 lóerős fejlesztés lett volna. Ráadásul a Honda bármilyen motor mellett jött volna, így ez hatalmas hiba volt. Már a gyártás megkezdésének pillanatától nyilvánvaló vált, hogy ez bizony drága mulatság lesz. És ez az, ami felbosszant engem. Beszélgetünk a rajongókkal, de én nem tudom, hogy támogatták-e ezt a motort vagy sem - szerintem nem. A médiában viszont egyértelműen kimondta, hogy senki sem akarta ezt, mégis itt van, és ez az a dolog, ami nagyon, nagyon, nagyon lassan tönkreteszi a Forma 1-et." - fűzte hozzá Ecclestone.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!