Vasi bulvár

2016.07.04. 19:10

Bennfentes extra - Eltűnik hirtelen

Pontosan ott történt, ahol egy évvel ezelőtt Jeles András a meseboltosokkal színre vitte a József és testvéreit.

Ölbei Lívia

És pontosan ott, ahol nem sokkal korábban Gergye Krisztián és társulata bemutatta a Raped Europeans című kortárstánc-őrületet, amelyben alaposan magunkra ismerhettünk. Ezen a kis helyen, a kőszegi Jurisics-vár majdnem titkos udvarán most az Árpád-ház egészen konkrét abszurditása öltött testet: ahogyan Spiró György jó 20 éve megírta, Keszég László megrendezte és a HOPPart csapata eljátszotta. A színház olyan, mint az élet: eltűnik hirtelen. De a képek megmaradnak. És akkor ott van még az emlékezet: annál jobb, minél élesebb.

Naiv krónika

PREMIER Egyszer volt, hol nem volt. Spiró György „vérzékeny, naiv krónikájának" premierközönsége olyan élményt kapott, amit nem lehet megismételni. Bár a politikai játszmák ismétlődnek.

Árpád-házi zenekar

EREDETI Kell hitelesebb helyszín egy királydrámához, mint a Jurisics-vár kicsi udvara? Nem. Hangol az Árpád-házi zenekar: Bánki Gergely, Herczeg Tamás, Mészáros Béla, Keszég László.

Hatalom és diplomácia útvesztőjében

KORKÉP A történelmi drámának csak akkor van értelme, ha a mának szól. Könyves Kálmán meg II. Vak Béla és a többiek figurájára már a történelemkönyvekből is alig emlékszünk (akkor most boszorkányok vannak vagy nincsenek), egészen addig, amíg Spiró György újra hadrendbe nem állítja az Árpád-háziakat egy képzeletbeli színpadon. De a legjobb az, ha a darab életre is kel, mint az Árpád-ház Kőszegen. Elöl balra Enyedi Éva, a háttérben a zenekar.

Boszorkányok vannak?

HÖLGYKOSZORÚ Három fantasztikus színésznő: Szilágyi Kata, Enyedi Éva és Stefanovics Angéla a HOPPart Társulat Árpád-házi válogatottjában. Szinte mindenre képesek a cél érdekében.

Hova vezet a lejtő?

UDVARI Kőszínházi körülmények között sokszor a díszlettervező dolga, hogy lejtőt alakítson ki a színpadon, hogy ez a lejtés hozzájáruljon az előadás jelentésének kiteljesedéséhez. Na, a kis kőszegi várudvaron nem volt szükség ilyesmire: lejt az az udvar magától is. Úgyhogy az Árpád-házi királyokat csak rá kellett tenni arra a gyanakvással, együttműködési képtelenséggel kirakott lejtőre, és alaposan meglökni: ez maga a Spiró György-féle Árpád-ház, hátborzongatóan nevetséges. Mint maga a történelem, amelynek végét már többen megjósolták, de úgy tűnik, mégse akar véget érni. Inkább forog, körbe-körbe.

A maszk megmutat

RESZKETÉS A több szerepet magukra öltő színészek adandó alkalommal a maszkot is csak azért vették magukra, hogy nyilvánvalóbbá váljon a történelmi daráló működése.

Tapsrend, meghajlás, boldogság

SIKER De bármilyen vérgőzös és tragikus a színpadi történet, a legszebb a végén a meghajlás. Ki van ilyenkor jelen? A szerep vagy a színész? Balról: Bánki Gergely, Herczeg Tamás, Keszég László, Szilágyi Kata, Enyedi Éva, Mészáros Béla, Stefanovics Angéla.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!