f1

2016.07.13. 16:50

Mick Schumacher is focizik majd az apja tiszteletére rendezett gálán

Először veheti fel az ifjonc a Nazionale Piloti mezét

Vámosi Péter

Fotó: ADAC Formel 4

Vettel, Alonso, Massa, Ricciardo, Häkkinen mellett több ismert név is lesz még a "Champions for Charity" elnevezésű rendezvényen. Stoplis cipőt húzhat ezúttal Michael Schumacher fia, Mick Schumacher is, és először játszhat egy csapatban az ismert autóversenyzők csapatában.

"Remek lehetőség ez nekem, hogy ilyen elismert sportolók között focizhatok majd. Megtiszteltetésnek is érzem. Kell még persze kicsit edzenem, mert azért kerékpáron, vagy az autómban jobb vagyok mint a füvön. Jó ügyért küzdünk, örömmel megyek el majd Mainzba." - adta elő Mick vigyorogva.

Apja után immáron most Mick is elkezd részt venni jótékonysági mérkőzéseken. Michael állandó szereplője volt a versenyzők válogatottjának, akik minden évben megütköztek a monacói herceg csapatával is.

Az ellenfél Nowitzky csapatában is komoly nevek lesznek, mint például a boxvilágbajnok Henry Maske, Lars Riedler, Sven Hannawald vagy Lukas Podolski. A mérkőzés 2016. július 27-én kezdődik, 19:00-kor.

Mick Schumacher (@mickschumacher) által közzétett videó, 2016. Júl 12., 23:12 PDT

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!