f1

2016.08.29. 05:50

Alonso: Hihetetlen, hogy hetedik lettem Spa-ban

Fernando Alonso elmondta: az, hogy a hetedik végeztek a Belga Nagydíjon olyan eredmény, amit pár versennyel ezelőtt még se ő, se a csapat nem remélt.

Mudra Ágnes Krisztina

Fotó: McLaren

Mért kör nélkül, a rajtrács végéről indulva Alonso az első körös káoszt és a piros zászlót kihasználva előlépett a negyedik helyre. A spanyol később visszaesett a versenyben, de sikeresen megfogva a két Williamsat és Raikkönen Ferrariját, behozta autóját a hetedik helyre. Ezzel Alonso negyedszer szerzett pontot az évben, a McLarent pedig a konstruktőrök bajnokságának hatodik helyére repítette. Ezzel megelőzték a Toro Rosso-t.

„Jó verseny volt. Minden balszerencse, ami a hétvégén ért minket, hirtelen jóra fordult, még az ütközéseket is elkerültük. A negyedik helyen találtuk magunkat, de nem tudtuk tartani Sebastiant, Hamiltont és Perezt, túl gyorsak voltak. A hetedik hely nagyszerű számunkra. Tegnap Top10ben voltunk az időmérőn, ma a Top10ben végeztünk egy ilyen pályán. Pár hónappal ezelőtt el se mertük ezt képzelni.”

Alonso csapattársa, Jenson Button a kilencedik helyről indult, de nem tudta befejezni a versenyt, Pascal Wehrlein belement hátulról az első körben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!