Habó, a mugli óriás

A barátságossal is vitatkoznék, hiszen ez az óriás visszaeső elkövetőként kétszeres gyerekrabló, másodszori cselekedetét súlyosbítja, hogy az első elrablott gyermeket megették óriástársai. A történetben szereplő kislányt mégis elviszi magával Óriásországba. Pusztán barátságból. No persze, amikor már majdnem megeszik a kislányt is, akkor vinné haza. És igen, cuki, amikor vágyakozva pislog a barna szemeivel, és kedves, amikor álmokat hajkurász, és vicces, amikor a zöld lötyijétől pukizik, de összességében az egész figura totál mélydepresszív. Magába forduló fazon, aki mások álmainak bepalackozására tette fel az életét. Amolyan mugli óriás: varázstalan. Lehetne persze sajnálni is, ha nem tudnánk a háttérben a véres előzményt a megevett fiúról. Felhozhatnánk mentségére, hogy ő is csak társra vágyik, nem tud ellenállni a lehetőségnek, ezért cipeli magával a második gyereket is, de a történet végén kiderül, hogy szó sincs erről: csakis arra vágyik, hogy hagyják végre békibe fogdosni az álomlényeket.

Roald Dahl varázslatos meséje a világ egyik legnagyszerűbb rendezőjének, Steven Spielbergnek a keze alatt elevenedik meg

Azért a kislány megsajnálja a mélynövésűt (csak nyolc méter), amiért húsevő társai agyba-főbe verik folyton, s elhatározza, hogy megmenti Habót és a többi gyereket a véróriásoktól. No de a sztori még ekkor sem fordul mesébe, vagyis nincs itt jellemfejlődés három próba által, nincs furfanggal megoldott talány, nincs jó tett helyébe jót várj, mivel hogy jó tett sincs. Szó sincs róla, hogy a főhős azért győz, mert, bár kisebb, gyengébb, mégis eszesebb, bátrabb stb. a gonosznál. Itt csak az van, kérem, hogy elmennek a királynőhöz, akit orvul beszívatnak egy rémálommal, ezért az ráküldi a teljes brit légierőt a véróriásokra. Probléma megoldva, törpe óriás folytathatja az álmok beüveglését, a kislány meg az árvaházból a palotába kerül. Nincs mese. Tanulság van: veresd jól szét a spanoddal az ellenfeled, aztán ülj bele a tutiba.