Sport

2014.03.18. 16:45

Hozni kell a hazait! A fehérvári kosarasok a Sopront fogadják

A férfi kosárlabda bajnokság középszakaszának 2. fordulójában az Alba Fehérvár szerdán este 18.30-kor a Sopron KC együttesét fogadja a Vodafone Sportcentrumban. Nehéz mérkőzésre lehet számítani, amely remélhetőleg hazai sikerrel zárul.

Káldor András

Általában nem szokott vendégsiker születni a két csapat összecsapásán, így ez talán némi bizakodottságra adhat okot a mérkőzés előtt. Szóval a Soproni KC nem győzni jár Fehérvárra, persze azért már előre nem lehet elkönyvelni a győzelmet. Még a bajnokság 1. fordulójában találkoztak Fehérváron a felek, a VOK-ban megrendezett mérkőzésen magabiztosan játszva aratta első győzelmét (75-68) új csapatával Carlos Frade.

Azóta Sopronban is megmérkőztek, ott ahogy sajnos már évek óta megszokhattuk hazai győzelem született (69-56). Itt az alkalom a javításra, annál is inkább, mivel az Alba a középszakasz első meccsét elveszített Kecskeméten, más kérdés, hogy a soproniak is vereséggel kezdtek a Szolnok vendégeként. Ahhoz, hogy a fehérváriak merészebb álmokat kergethessenek alapelvárás az első győzelem megszerzése.

A felsőházi középszakaszban nem rendeztek mérkőzést a hétvégén, ám a Fehérvár játékosainak ettől még ugyanúgy munkával teltek, a mások számára pihenéssel töltött napok. Carlos Frade nem engedett a 48-ból, ezt bizonyítja Somogyi Gergely beszámolója is.

- Egyáltalán nem volt lazább a hetünk. Sokkal keményebb, mint, amikor mérkőzés van. A Kecskemét ellen nagyon rossz meccsünk volt és ezt a sok hibát mindenképpen ki kell javítanunk. Most, hogy jobban ráérünk, még inkább bekeményítünk fogalmazott a center, aki a Kecskemét ellen elveszített meccsen csapata legeredményesebb játékosa volt 22 pontjával. Ez azonban kevésnek bizonyult, a mára már nyugodtan állíthatjuk, mumussá élőlépett alföldi alakulat ellen.

- A hazai meccseket mindenképpen hoznunk kell, és ezek közé tartozik természetesen ez a találkozó is - mondta Supola Zoltán.

A hátvéd bizakodik, ugyanis bármilyen erősnek is tartják a Sopront, azért Sabáli Balázs tanítványai verhetőek. Az ellenfél játékát alapvetően hárman az irányító Jermaine Dontay Thomas, a center Filip Barovics, valamint a januárban igazolt montenegrói Milos Boriszov határozzák meg.

- Rájuk mindenképpen kell figyelni! - tette hozzá Supola.

Nagy kérdés, hogy Carlos Frade ezúttal a négy légiós közül kit fog kihagyni, legutóbb Kecskeméten Braydon Hobbsnak nem kellett szerelést húznia, de nagy valószínűséggel most ott lesz a keretben az irányító.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!