Sport

2014.06.12. 16:10

Ösztönzött futball Ajkán

Ajka - A jövőben új rövidítéssel kell megismerkednünk: ATLUK. Vagyis Ajka Térségi Labdarúgó Utánpótlás Központ, amely július 1-jén kezdi meg működését.

Novothny Ottó

Sajtótájékoztatón mutatták be azt a sajátos modellt, melynek segítségével Ajkán és térségében július 1-jétől foglalkoznak a labdarúgó utánpótlás-neveléssel.A szakemberek így fogalmazták meg a program lényegét: a településen első alkalommal sikerült megvalósítani, hogy együttműködjön a három, labdarúgókat nevelő egyesület: az FC Ajka, az Ajka Kristály és a Padragkút.A tervek szerint az eredményes munkát a városi önkormányzat évente tízmillió forinttal támogatja, és ezért cserébe minőségi tevékenységet vár el, illetve a sportágba bevonzott gyerekek számának jelentős növelését.

Schwarz Béla, a város polgármestere bevezetőjében elmondta, hogy olyan független, de nyílt ösztönző rendszert dolgoztak ki, amely egyfelől érdekeltté teszi a programban szereplőket a minőségi munkában, másrészt az eredmény majd önmagáért beszél: azt várják a szakemberek, hogy egyre többen fognak jól futballozni Ajkán és környékén.

A központ vezetője Nagy Tibor lesz, aki arról beszélt, hogy hosszas előkészületek után először valósul meg a településen a labdarúgó klubok összefogása: az FC Ajkánál, az Ajka Kristálynál és a Padragkútnál egyaránt önállóan dolgoznak majd az edzők, de szakmai felügyelet és ellenőrzés mellett. A jó munkát, a sikereket pedig anyagilag is támogatja a város. Az ATLUK-ra ugyanis évente tíz millió forintot használhatnak fel az egyesületek. Erre az összegre pályázni kell és egy részét a létszám alapján, másik felét pedig ez elvégzett tevékenység alapján lehet megkapni.

 

A most induló ajkai utánpótlás nevelő programtól sokat várnak az érintettek (balról): Csik Ferenc, Nagy Tibor, Schwarz Béla   (Fotó: Penovác Károly)

Jelenleg összeségében a három klubban 320 igazolt labdarúgót tartanak nyilván, az első évben, vagyis jövő nyárig ennek hász százalékkal kell növekednie.

A program nyitott, vagyis más, Ajka környéki fociegyletek is csatlakozhatnak, ha megfelelnek az elvárásoknak.

A végső cél egyértelmű: a fele felé áramlásnak köszönhetően néhány esztendőn belül megnövelni az NB II-ben focizó saját nevelésű tehetségek számát, miközben persze az óvódás kortól 18 évesig rendszeres sportra szoktatják a résztvevőket.

Érdekesség, hogy a fiatalokat a közeljövőben több szempont alapján felmérik és regisztrálják, majd az eredmény ismeretében később felmérhető a fejlődés, az elvégzett munka minősége.

Nagy hangsúlyt kap az egyéni képzés is, melyet a legjobbak közös edzéseken kapják majd az ajkai sportpályán.

- Független és saját ötleten alapuló új út ez, melyhez hasonlóról nem tudunk. Nagyon bízunk benne, hogy sikerül megvalósítani az elképzeléseinket. Fontos, hogy ez egy próbaesztendő, jövő ilyenkor összegezzük, a remélhetően hasznos tapasztalatainkat, hogy folytathassuk a munkát - mondta Schwarz Béla.

Csik Ferenc a Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém megyei igazgatója természetesen örült, hogy az eddigi utánpótlás nevelő városok mellé Ajka és környéke is bejelentkezett. Reményét fejezte ki, hogy hosszútávú programról van szó, a tervet mindenképpen jónak és megvalósíthatónak tartja. Bízik abban, hogy hamarosan egyre több tehetséges játékos kerül felszínre, ahogy azt is reméli: a létszám is növekedik majd, minden korosztályból sokan csatlakoznak a programhoz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!