Sport

2014.08.07. 14:00

Íjászok bajnoki érmei: két aranyat és egy ezüstöt hoztak haza a fiatal hévíziek

Címkék#Hévíz SK

Hévíz - A pályaíjászok országos bajnokságát rendkívüli melegben rendezték meg, a Hévíz SK versenyzőit azonban ez nem akadályozta meg az érmek gyűjtésében.

Varga Andor

Elégedett hévíziek a díjkiosztó végén (balról): Dancsák Dénes, Szüts Mátyás, Bencsik Márk, és Bencsik Péter klubelnök. Fotó: Hévíz SK

A nemzetközi versenyzési formához igazodva a résztvevők először rangsoroló versenyt lőttek 2-szer 36 vesszővel, majd ennek eredményei alapján következtek a kieséses párharcok, 3-szor 4 vesszővel. A viadal így közel hat órán át tartott.

A hévíziek közül Szüts Mátyás és Bencsik Márk a jóval népesebb, olimpiai serdülő korosztályban indult, Dancsák Dénes pedig a barbeow gyerek kategóriában nevezett. A rangsoroló után Bencsik második, Szüts harmadik, Dancsák pedig az első helyen várta a folytatást. Mely utóbbi számára igazi diadalmenet volt, hiszen a kieséses szakaszban is végig győzött, és országos bajnoki címet szerzett.

Hasonló volt a helyzet az elődöntőig az olimpiai szakágban érdekelt két zalai ifjúval is, akik azonban ebben a körben összekerültek, és így csak egyikük nyerhetett. A diadal (kétpontos különbséggel) Mátyásé lett – Márk pedig a folytatásban debreceni ellenfelét 20 ponttal verte a bronzmeccsen. A döntő – szintén debreceni rivális ellen – óriási izgalmakat tartogatott: Szüts Mátyás utolsó lövése (pont a céltábla közepébe) döntötte el a párharcot a bajnoki címet szerző zalai versenyző javára.

– Eddigi legnehezebb versenyén mindhárom íjászunk nagyon szépen teljesített – értékelt Bencsik Péter klubelnök. – Az egész verseny az idegek harcáról szólt, jól felkészült ellenfelekkel. Az külön kiemelkedő körülmény, hogy a három versenyző az első osztályú szint felett lőtt. Külön dicséret illeti Mátyást, mivel a döntőben remekül alkalmazta a tanult technikákat, és a döntő pillanatokban higgadt maradt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!