Foci

2014.09.11. 15:45

Csákvárra érkezik a Szeged

Az NB II-es labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában, pénteken 19 órától ismét hazai környezetben játszik az Aqvital FC Csákvár, miután a Szeged kérésére felcserélték a pályaválasztói jogot.

Matók János

- Azzal a kéréssel fordult hozzánk a csongrádi klub, hogy cseréljük fel a pályaválasztói jogot, s ősszel Csákváron, tavasszal pedig idegenben lépjünk pályára ellenük - tájékoztatta az Aqvital FC honlapját Krizán Sándor sportigazgató. Elfogadtuk érveiket, s belementünk a cserébe, lévén még mindig nem fejeződött be létesítményük felújítása, s a gyepszőnyeg is túl laza, túl gyenge.

Így a csákvári szurkolók ismét hazai pályán láthatják a Magyar Kupa 2. fordulójából továbbjutó kedvenceiket. A vendégek a tabella 8., míg a hazaiak a 11. helyén állnak, de csak egy pont választja el őket egymástól. Ez pedig azt jelenti, hogy csákvári győzelem esetén helyet cserélnek egymással. Nem is lehet más Bognár György vezetőedző csapatának a célja, mint a 3 pont bezsebelése. És az is nyilvánvaló, hogy a gólerős támadójátékon lesz a hangsúly. Viszont a Szigetszentmiklós ellen megsérült Gajdos Zsolt nélkül, akinek meghúzódtak vállszalagjai és zúzódtak a bordái, így kényszerpihenőre szorul a támadó.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!