Kosárlabda

2014.09.20. 07:57

ZTE - Körmend döntő és a lányok is az aranyért játszanak

A pénteki megnyitót követően szombaton késő estig tart a program az egerszegi Városi Sportcsarnokban, ahol a Gumiflex 45. Göcsej Kupa Nemzetközi Kosárlabda Torna küzdelmei zajlanak.

Kerkai Attila

Pénteken a nap zárásaként a férfiak B-csoportjában a mezőny egyetlen külföldi indulója, a szlovén I. osztály tavalyi 6. helyezettje, a Grosupolje nagyon magabiztosan győzött a Jászberény ellen, s ezt követően kialakult a szombati nap programja.  Méghozzá azért, mert a férfiaknál ugyan csoportküzdelmeket tartanak, de nem a megszokott körmérkőzéses formában: az első napi győztesek szombaton immár a csoportelsősért lépnek pályára, míg a vesztesek a csoporton belüli harmadik helyezésekről döntenek. Az így kialakult sorrend alapján rendezik majd meg a férfiak számára a vasárnapi helyosztókat. A nőknél négy együttes indul, számukra a körmeccsek alapján alakul ki  a sorrend.

Fotó: Szekeres Péter

A szombati program. 

Férfiak. A-csoport: Veszprém – MAFC 11.00, Sooproni Sördögök – Zalakerámia-ZTE KK 20.00. B-csoport: Jászberény – Bajai Bácska 13.00, Egis Körmend – Grosupolje 18.15. 
Nők: Uniqua Euroleasing Sopron – ZTE NKK 14.45, PEAC-Pécs – CMB Cargo UNI Győr 16.30.

A férfiak szombati nyitómérkőzésén az élvonal újonca, a MAFC legyőzte az NB I B-ben szereplő Veszprémet. A találkozó végig szorosan alakult, s  csak a végén biztosította be győzelmét a fővárosi együttes.Ezzel az is eldőlt, hogy ebben a négyesben a Veszprém végzett a 4. helyen, míg a MAFC lett a harmadik, így vasárnap előbbiek a 7-8., utóbbiak pedig az 5-6. helyért rendezendő helyosztón lesznek érdekeltek.

Ezt követően a férfiak B-csoportjában következett a Jászberény - Baja találkozó, melyet Bencze Tamás együttese magabiztosan nyert meg az NB I B-s baja ellen, így ebben a csoportban is eldőlt a 3-4. helyezés sorsa. Ezzel kialakult az férfiaknál az "alsóházi" helyosztók párosítása. Azaz, a 7-8. helyért Veszprém - Baja, míg az 5-6. helyért Jászberény  - MAFC mérkőzéseket rendeznek.

Aztán következtek a hölgyek, elsőként a Sopron–ZTE NKK találkozó, melynek előzménye volt, hogy egy hete edzőmérkőzésen a zalaiak legyőzték a soproniakat. A Göcsej Kupára már valamivel erősebb kerettel érkeztek a kisalföldiek, de a ZTE NKK újra nagyon jól játszott, sőt, a félidő végére 8 pontos előnyt harcolt ki magának (21-29). Szünet után pedig a zalaiak folytatták remeklésüket, hiszen már vezettek 15 ponttal is (31-46). Remekül játszott Nagy Dóra, ám a csapatvédekezése a ZTE NKK-nak újra egészen kiválóra sikeredett. Az utolsó negyedet is előnnyel kezdte az egerszegi együttes és már nem is engedte ki a kezéből a  győzelmet. Egy héten belül másodszor győzte le a ZTE NKK a bajnok Sopront!

Uniqua Euroleasing Sopron - ZTE NKK 55-63 (15-8, 6-21, 16-21, 18-13)

ZTE NKK: Darida 8/3, Varga Zs. 7, Ambrus Sz. 1, Zele 14, Horváth Zs. -. Csere: Szélesy 6, Nagy D. 10, Velekey 10/6, Mackay 7.

A zalaiak mérkőzését követően jött a PEAC-Pécs - CMB Cargo UNI Győr találkozó. Amennyiben a pécsiek nyertek volna, már szombaton ünnepelhette volna kupasikerét a ZTE NKK, hiszen addig mindkét ellenfelét legyőzte és ha vasárnap ki is kapott volna a Győrtől, akkor is ő lett volna a legjobb. A győriek viszont nyertek, így a Göcsej Kupa női tornájának elsőségéről a vasárnap 10.45-kor kezdődő ZTE NKK - Győr, illetve a 12.30-tól esedékes Sopron - PEAC  találkozó dönt majd.

A szombati esti programban a férfiak B-csoportjában az Egis Körmend - Grosupolje (szlovén) találkozó következett és a vasiak legyőzték ellenfelüket, így bejutottak a döntőbe, míg a szlovénok a harmadik helyért játszhatnak vasárnap.

A nap zárásaként következett jókora csúszással a Zalakerámia-ZTE KK - Sopron találkozó, amely az A-csoport végső helyezéseiről döntött. A ZTE KK végig uralta a mérkőzést, amely nagy rotációval játszott és egy pillanatra sem forgott veszélyben a győzelme. Ezzel auz is eldőlt, hogy a vasárnapi döntőt a ZTE KK és a Körmend vívja, míg a Göcsej kupa bronzérmééért a a szlovén Grosupolje és a Sopron mérkőzik meg egymással.

Soproni Sördögök - Zalakerámia-ZTE KK 54-69 (8-14, 13-24, 15-19, 18-12)

ZTE KK: Graham 5, Mohácsi 12/6, Kusnyer 14/12, Healy 7, Tamir 1. Csere: Czinger 4, Kertész 2, Gáspár 5/3, Darling 8/6, Velkey 9/9, Olasz 2, Kis R. -.

A szombati eredmények. Férfiak. A-csoport: Veszprém-MAFC 77-89 (18-22, 13-25, 23-14, 23-28). B-csoport: Jászberény - Bajai Bácska 97-68 (23-13, 25-18, 28-22, 21-15), Körmend - Grosupolje 85-70.

A vasárnapi program.

9.00: férfiak, a 7. helyért, Veszprém - Baja.

10.45: ZTE NKK - CMB Cargo UNI Győr (női).

12.30: Uniqua Euroleasing Sopron - PEAC-Pécs (női).

14.15: férfiak, az 5. helyért, Jászberény - MAFC.

16.00: férfiak, a 3. helyért, Grosupolje - Sopron.

17.45: férfi döntő, Zalakerámia-ZTE KK - Egis Körmend. 

A pénteki eredmények. Férfiak. A-csoport: MAFC -Soproni Sördögök 55-84 (15-30, 16-16, 7-25, 17-13), Zalakerámia-ZTE KK–Veszprém 75-52 (19-13, 20-13, 13-11, 23-15). B-csoport: Bajai Bácska – Egis Körmend 60-103 (14-28, 18-23, 5-30, 23-22), Grusopolje (szlovén I. osztály) -  Jászberény 93-70 (33-20, 26-14, 16-18, 18-18). 
Nők: CMB Cargo UNI Győr – Uniqua Euroleasing Sopron 43-73 (11-21, 8-16, 16-15, 8-21). PEAC-Pécs – ZTE NKK 64-68 (21-23, 16-10, 12-17, 15-18). ZTE NKK: Darida 4, Varga Zs. 4, Ambrus Sz. 4, Zele 10, Horváth Zs. 2. Csere: Szélesy 12/3, Nagy D. 17, Velkey 6/6, Mackay 9/3.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!