ZTE FC

2014.09.20. 14:58

ZTE FC: segített a második félidő

Szombaton a ZTE FC NB II-es labdarúgó csapata a Cegléd együttesét fogadta és felejthető első félidő után a másodikban eldöntötte a mérkőzést.

Kerkai Attila

Egyelőre hazai környezetben megy jobban a ZTE FC együttesének a bajnokságban, hiszen az eddig lejátszott két bajnokin a kék-fehérek otthon tartották a mind a három pontot. Idegenben viszont annál rosszabba mérleg, hiszen mindhárom fellépésén pont nélkül maradt Lőrincz Emil csapata.

Ahogy a hétközi, Ligakupa-mérkőzésen is, amikor az FTC vendége volt a ZTE FC, de úgymond ez nem számít, hiszen az egerszegiek is kinyilvánították: számukra a bajnoki szereplés az elsődleges.

Ma tehát a Cegléd következik és kimondva kimondatlanul a ZTE FC számára kötelező a győzelem, hogy ne szakadjon le túlzottan az élbolytól.

A ZTE FC csapatából ezúttal kimarad két, korábban biztos kezdőnek számító játékos, Simonfalvi Gábor és Vittman Ádám, ám mindketten helyet foglalhatnak a kispadon, először lesz kezdő viszont Bailo Dávid.

Fotó: Pezzetta Umberto

ZTE FC - Ceglédi VSE 2-0 (0-0)

Zalaegerszeg, 1400 néző. Jv.: Radványi (Aradi, Pápai).

ZTE FC: Szappanos - Króner, Fodor, Forgács, Farkas N. - Horváth A. - Bailo, Melczer (Simonfalvi, 46.), Grbic (Vittman, 47.)., Babati - Délczeg (Bíró, 81.). Vezetőedző: Lőrincz Emil.

Cegléd: Tóth Z. - Vattai, Albert I., Makrai, Pesti D. -  Dóczi, Koncz - Koós,  Nagy V. (Szabó D., 55.), Markó Majoros, 72.)  -  Elek B. (Kormos, 16.).  Vezetőedző: Szabó István László.

Gólszerzők: Vittman (66.), Babati (73.).

1. perc: A ZTE FC kezdte a mérkőzést.

3. perc: Egyelőre úgy tűnik, hogy a ZTE FC csapatában elöl továbbra is csak Délczeg van, de szorosan mögötte ott van Grbic is, aki így gyakorlatilag mintha második támadó lenne.

7.. perc: egyelőre nem sok minden történt a pályán, a Cegléd néhány előre íveléssel próbálkozott, amjd jött a másik oldalon egy Babati szabadrúgás, ami után Forgács fejelhetett, de lesről.

10. perc: A ZTE FC egyelőre nem nagyon jut előre, pontosabban  egy fokozattal gyorsabban kellene ahhoz játszani, hogy érdemben veszélyt tudjon a a hazai csapat kialakítani a Cegléd kapuja előtt.

11. perc: Egy gyors vendégakció után Elek 18 méterről lőtt kapura, de Szappanos biztosan védett.

13. perc: Elek maradt a földön egy összecsapás után, akit ápolni kell. Az eset nem tűnt túl komolynak, , így vissza is tud állni a vendégek támadója.

15. perc: Eltelt az első negyedóra és eddig érdemben semmi sem történt a pályán. A  közönség nagyobb aktivitást kér a ZTE játékosaitól, Elek pedig mégsem tudja folytatni a  játékot, cserét kért: helyette Kormos érkezett a pályára.

18. perc: Menjetek feljebb! - hallatszik a lelátóról és tényleg  nehezen érthető, hogy a ZTE FC miért nem állt elő bátrabb futballal. Hacsak amiatt nem, mert a Cegléd valóban veszélyes ellenfélnek tűnik, hiszen amikor nála van a labda, azt próbálják a vendégek gyorsan megjátszani.

22. perc: Eltelt a félidő fele és nem láttunk helyzetet sem az egyik, sem a másik oldalon. Az első füttyszó a lelátóról...

23. perc: Végre valami: Babati játszotta meg Grbic-et, aki jó helyzetben kapta a labdát, de hosszan vette át és így csak éppen, hogy belekapart a labdába 12 méterről, ami így veszélytelenné vált.

27. perc: Nehéz erről a találkozóról beszámolni. Nemhogy helyzet, de még szóra érdemes esemény sem nagyon történik, dögunalom így a javából.

28. perc: Elalvás ellen végre egy lövés: Dóczi gondolta meg magát és 25 méterről alig pörkölt fölé.

31. perc: Babati adott haza, vagyis próbálta hazaadni a labdát, amit  Kormos  fülelt le és lőtt kapura 15 méterről, így Szappanosnak kellett szögletre mentenie. Egy nagyon veszélyes húzás volt, de megúszta a ZTE.

34. perc: Farkas N. harcolt ki szabadrúgást a 16-os bal oldali sarkánál. A labda mögé Grbic állt, aki egyből próbált kapura lőni, de fölé vágta a labdát. .

36. perc: Bailo iramodott meg középen, de a félpályánál Dóczi felvágta, jogosan járt érte a sárga lap.

39. perc: A ZTE játéka láttán nehéz elképzelni, hogy a zalaiak ezt a mérkőzést meg tudják majd nyerni. most például Grbic adott gyakorlatilag ajándéklabdát az ellenfélnek, s az a szerencséjük az egerszegieknek, hogy a Cegléd sem igazán áll a helyzet magaslatán.

45. perc: Csapkodó a játék, a Ceglédnek most volt két gyors kontratámadása, de a lövéseik elkerülték a kaput.

45+1 perc: Vége a játékrésznek. Jobb is...

Az első félidő láttán azt kell megállapítanunk: ezzel a játékkal nem sokra jut a ZTE FC. Az egerszegiek enerváltan futballoznak, ötlettelenül, ami egyelőre csalódást keltő. A Ceglédnek volt több lövése a kapura, ami a hazaiak részére kritika...

46. perc: A szünetben cserélt  Lőrincz Emil, a ZTE FC vezetőedzője: Melczer helyett Simonfalvi a pályán.

47. perc: A ZTE FC tíz emberrel a pályán, ugyanis Vittman is érkezik, aki Grbic-et váltja, de egyelőre cipót cserél. Most érkezik csak Vittman.

50. perc: Eltelt öt perc ebből a félidőből is, de úgy tűnik, hogy nehezen fog felpörögni a meccs, hacsak valami váratlant nem húznak elő tarsolyukból a csapatok.

52. perc: Babati bal oldali beadásnak szánt átadása  veszélyesen  szállt a bal felső sarok felé, a ceglédi kapusnak kellett hárítania.

55. perc: Cserélnek a vendégek: Nagy V. helyett Szabó D.  pályán.

60. perc: Lassan telnek a percek. A ZTE talán most próbál nyomást gyakorolni az ellenfélre, de továbbra is erőlködésnek tűnik az, ami a pályán zajlik.

63: perc: egy nagyon szép és pontos ceglédi támadás futott végig a pályán, aminek a végén Szabó D. lövése pattant le a védőkről. Ha határozottabb a vendégcsapat, ebből akár gól is lehetett volna.

66. perc: Vezet a ZTE FC! Jobb oldali beadás érkezett a ceglédi kapu elé, a középső védők belevetődtek a beadásba, így pattant Vittman elé, aki estében 12 méterről úgy lőtt a kapuba, hogy a labdába még beleért a kapus, 1-0.

68. perc: Csaknem  válaszolt a Cegléd: Koós jobb oldali szögletéből Makrai fejelt kapura öt méterről és Szappanos a levegőben úszva, bravúrral mentett szögletre.

71. perc: Valamelyest megélénkült a találkozó, a zalaiak egyre többször tudják a bal szélen Babatit megjátszani, aki rendre jól is ad be.

73. perc: Már kettővel vezet a ZTE FC. Fellazult a Cegléd védelme és Délczeg vezette a labdát középen, aki a balon érkező Babatihoz passzolt, aki egy szép szel után balról 14 méterről kilőtte a kapu bal felső sarkát, 2-0.

75. perc: Dóczi jobbról éles szögből, az alapvonaltól öt méterre lövésre szánta el magát és bődületes erővel lőtt a felső lécre.

78. perc: Így már tényleg nem unalmas a mérkőzés, azt persze merészség lenne állítani, hogy nagyot javult a színvonal. A gólok mindenesetre jót tettek, hiszen a Ceglédnek már sokkal bátrabban kell támadnia, ha még pontot akar szerezni, így pedig az eddigi biztos és stabil védekezése sérülékenyebb lehet.

80. perc: megkezdődött az utolsó tíz perc. A Cegléd  többet birtokolja a labdát, de egyelőre nem sok eredménnyel párosulva. Csere hazai oldalon: Délczeg helyett Bíró András a pályán.

84. perc: Babati várt ki a passzal és jól tette, hiszen megvárta, amíg Farkas N. felérkezik a 16-oson belülre, aki 8 méterről egyből lőtt, de Makrai lábáról szögletre pattant a labda, amely már a kapu felé tartott veszélyesen.

87. perc: Most már úgy tűnik, hogy lehozza ezt a mérkőzést a ZTE FC, hiszen a Cegléd egyre inkább beletörődik a vereségbe.

89. perc: Vagy mégsem? Bal oldali beadás után Makrai csúsztatását nagy bravúrral ütötte ki Szappanos, a kipattanót Dóczi a kapuba lőtte, de már lesről.

90. perc: Két perc a hosszabbítás.

90+2 perc: Vége a mérkőzésnek. A ZTE FC tehát a harmadik hazai találkozóját is megnyerte, köszönhetően annak, hogy a második félidőben már eredményes tudott lenni. Az első 45 perc viszont felejthető produkciót hozott, ami továbbra is tanulsággal szolgál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!