Vizilabda

2014.10.10. 18:30

A DFVE címvédő női vízilabdázói Szegeden selejteznek

Dunaújváros - A sikeres bajnoki rajt után szombaton és vasárnap a Magyar Kupa selejtezőjében négy meccs vár a Dunaújvárosi Főiskola VE női vízilabdázóira Szegeden.

Gallai Péter

A hétvégén a hölgyek is elkezdik a Magyar Kupa selejtezőit, Szentesen és Szegeden két ötfős csoportban küzdenek, s mindkét helyről az első kettő jut a final fourba. Mihók Attila Magyar Kupa címvédő csapata utóbbi városban selejtez, a lányok már tegnap útra keltek Menczinger Katáék. A dunaújvárosiak mellett a KÓPÉ-UVSE, a Kecskeméti Sportiskola, a ZF-Eger és a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universitas szerepel még ebben az ötösben. Ami a könnyebb csoport, ugyanis a másik ágon a három, komoly erősítést végrehajtó BVSC-Zugló, UVSE-Centrál (ez a három csapatot indító Újpest legerősebb gárdája) és Szentes mellett az ASI DSE, és az UVSE-Margitsziget szerepel.

Az erőviszonyok alapján Szegedről az Eger és a Dunaújvárosi Főiskola esélyes a továbbjutásra, de minden bizonnyal a házigazdák is erre készülnek. A lányok a bajnoki rajton pont a Szegeddel találkoztak, s hazai pályán magabiztosan, 17-8-ra nyertek. Mihók Attila szerint az volt a baj ezzel a győzelemmel, hogy kicsit túl sima volt.

- Gyorsan helyre kellett tenni ezt a lányok fejében, mert kicsit búcsú jellegű lett a meccs vége. Szeretném ha tisztában lennének azzal, hogy sokkal nehezebb feladatok várnak ránk, például a hétvégén hazai pályán szereplő Szeged. Láttam pár mentalitásbeli hibát, amit jeleztem, s ezzel együtt szigorúnak is kellett lennem ezen a téren. Az első tétmeccsen lehetőséget adtam a fiataloknak is, a tizenéves játékosoknak. Nem velük szerettünk volna nyerni, de felelősséget akartam tenni a vállukra, s ők is tudják meg, ha a csapat tevékeny tagjai akarnak lenni, akkor nagyobb koncentráltságra és kockázatvállalásra van szükség. A hétvégén elsősorban az egriekre kell kiemelten figyelnünk, mindezek ellenére azt gondolom, reális elvárás, hogy ott legyünk a továbbjutók között. Még akkor is, ha vannak sérültjeink.

Kis-Primász Ágnes szakosztályvezető kérdésünkre sorolta is a maródiakat:

- A holland légiósunknak, Slagternek elkezdett fájni a válla, Horváth Brigittának pedig a lövőkeze sérült meg. Ők ketten biztosan nem játszhatnak a hétvégén. Vályi Fanninak a csütörtöki edzésen a lövőkezéből tört le egy csontdarab, az ő szereplése még erősen kérdéses. Nem a legjobb előjelek, de a könnyebb csoportban vagyunk, nélkülük is győzni kell a Szeged ellen, jó, hogy a bajnoki rajton velük szemben kiderültek az erőviszonyok. A Kecskemét és a Kópé pedig a kötelező kategóriába tartozik, az Egerrel leszünk majd harcba az első két helyért. S az is jó, hogy a továbbjutásnál nem számít a sorrend.

A DF ma 10 órakor a KÓPÉ-UVSE ellen kezdi meg szereplését, 17 órakor pedig az Eger lesz az ellenfél. Vasárnap 11.30 órakor a Kecskemét, 18 órakor a Szeged következik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!