Sport

2014.11.21. 09:00

A Balatonfüredi KSE az osztrák Alpla HC Hard ellen játszik

Azért mert osztrák együttesről van szó, senki ne gondolja azt, hogy könnyű az ellenfél – mondta csapata következő vetélytársáról Csoknyai István edző. A Balatonfüredi KSE szombaton ismét kilép a nemzetközi kézilabdaporondra.

Horváth Gábor

Az EHF-kupában lesz jelenése szombat este a balatonfüredi együttesnek, amely rangos célért, a csoportkörbe kerülésért vív párharcot. A vetélytárs az osztrák Alpla HC Hard lesz, amely több szempontból is csalóka csapat.

Először is, elsőre úgy tűnik, jó az osztrák ellenfél, hiszen nem kell sokat utazni, de ez a mai meccsre egyáltalán nem igaz. Az Alpla Ausztria tőlünk legtávolabb eső pontján, cirka 850 kilométerre, Voralberg tartományban székel. A BKSE pénteken szinte egész nap utazott.

Másfelől a HC Hard egyáltalán nem gyenge alakulat. A címvédő jó eredményeket produkál és jelenleg is vezeti a hazai bajnokságot.

– Több délszláv légiósuk van, emellett osztrák felnőtt és junior válogatott játékosok is erősítik ellenfelünket. Jellemző rájuk, hogy kemény, agresszív hatoszónát vonnak a kapujuk elé, és gyors kontrákra építik támadásaikat – elemezte a vetélytársat Csoknyai István.

Csoknyai István szombaton fiatal, nemzetközi szinten rutintalan, de sikerre esélyes csapatot vezényelhet (Fotó: Penovác Károly)

A balatonfürediek szakvezetője kiemelte: kulcskérdés lesz, miként tudják feltörni a hazaiak kőkemény védekezését.

– A célunk az, hogy a november 29-i visszavágón reális esélyünk legyen a továbbjutás kivívására. Bízom benne, hogy azt a harci szellemet és tüzet látom játékosaimon a pályán, amelyet kedden mutattak.

A BKSE kedden rangadót nyert, a Gyöngyöst fektette nagy küzdelemben két vállra (27:24). – A csapaton érződött a fáradtság az összecsapás után, de lelkileg nagyon jó állapotba kerültünk. Kiváló hangulatban készültünk a kupameccsre. Sok videót láttunk, kielemeztük őket, de az igazi próba szombat este lesz – fogalmazott a szakember.

Az Alpla HC Hard–Balatonfüred KSE mérkőzés szombat este 19 órakor kezdődik.

A balatonfüredieknél a hosszabb időre kidőlt Bóka Bendegúzon kívül mindenki egészséges.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!