Sport

2015.10.15. 11:45

Pálmarsson: izlandi hidegvérrel, magyaros lelkesedéssel a Kiel ellen

A Veszprém mezében első tétmeccsét játssza szombaton délután egykori csapata, a THW Kiel ellen az izlandi Aron Pálmarsson, aki egy évi kivárást követően idén nyáron csatlakozott a BL ezüstérmes magyar bajnokcsapat kötelékéhez.

Szalay Péter

A helyzet nem teljesen új a számára, hiszen augusztusban előkészületi meccsen egyszer már tapasztalhatta, hogy milyen a régi játszótársaknak gólt dobni – az új játszótársai segédletével. Akkor a Veszprém fájó nagy pofont adott a Kielnek  a 32-19 arányú győzelmével

A papírforma hazai pályán most is a Veszprém mellett szól, noha Nagy László és Christian Zeitz visszatérésére még hetekig kell várni. Sok függ attól, hogy Palmarsson izlandi hidegvérrel miként szervezi a játékot és magyaros lelkesedéssel hogyan sikerülnek a hol bombaerős, hol cseles átlövései.

A szívét is Veszprémbe hozta

„Nekünk áll a zászló, és mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy nem csak a számomra fontos vagy kedves személyes tárgyaimat hoztam magammal Veszprémbe, hanem a szívemet is. Határvonalat húzott az életemben az a nap, amikor elbúcsúztam Kieltől és Veszprém felé vettem az irányt. Tagadhatatlan, hogy néha eszembe jutnak a német haverok és a régi emlékek, de hát ez természetes dolog a Németországban eltöltött hat év után. Még húsz éves sem voltam, amikor Izlandot elhagyva országot és csapatot váltottam, de szerencsére Kielben is volt egy izlandi „apukán”, Alfred Gislasson, az edzőm, aki igazi kézilabdázót faragott belőlem. Ezt mindig és mindenhol el szoktam mondani.”– nyilatkozta a 25 esztendős izlandi a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

Kétszeres BL győztesként érkezett Veszprémbe, ahol három évre szóló szerződést írt alá. Alig hogy megtette ezt, a cseh Jichától is búcsúzni kényszerülő Kiel megpróbálta visszavásárolni, ám a németek hiába próbálkoztak.

Magasan a mérce

Még mint a THW Kiel gólvágója, Aron Palmarsson két sorsöntő BL meccsen is kellemetlen perceket okozott leendő magyar csapatának. Tavaly a négyes döntő első napján hétszer talált a Veszprém hálójába, nélküle a németek aligha jutottak volna a döntőbe. Idén viszont az izlandi kilenc találata is kevés volt ahhoz, hogy ne az MVM Veszprém győzzön.

„A 9 és a 7 gól is magasra emeli a mércét előttem, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy mi győzzünk. A Veszprém egy igazán sokszínű csapat, hol Ilics dobja a legtöbb gólt, hol Marguc, ismét máskor pedig Sulic. Ami engem illet, örülök, hogy egyre több játéklehetőséget kapok, ami azt jelenti, hogy most nálam a labda ”

Kétszer nyert Bajnokok Ligáját a Kiel csapatával, először 2010-ben, aztán 2012-ben. Nem tagadja, hogy veszprémi évei alatt újabb BL sikerre – sikerekre - számít.

„Ha nem ez lenne a magyar csapatom célja, nem is jöttem volna Veszprémbe. Könnyítette a beilleszkedésemet Ilics és Zeitz jelenléte, akikkel együtt játszottam Németországban. Jól érzem magamat a balatonfüredi lakásomban, és annak is örülök, hogy az izlandi fociválogatott ott lehet a franciaországi Európa-bajnokságon. Várom a tavaszt, hogy egy jót golfozhassak valamelyik Veszprém-közeli pályán, de még jobban a következő BL döntőt!” – hangsúlyozta Aron Palmarsson.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!