Sport

2016.04.06. 14:28

A Toriki KHKE tagjai három bronzéremmel tértek haza a WKF magyar bajnokságáról

Zalaegerszeg - A Mogyoródon rendezett WKF karete magyar bajnokságon az egerszegi Toriki KHKE is képviseltette magát és a zalaiak nem is tértek haza üres kézzel erről az erőpróbáról.

Kerkai Attila

Tulajdonképpen a versenykarate legrangosabb magyar eseményét jelenti a WKF országos bajnokság, amely az idén már az olimpiai remények jegyében is zajlott. Augusztusban, Rio de Janeiróban dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság arról, hogy a japán szervezők javaslatának megfelelően a karate ott lehet-e majd a 2020-as tokiói olimpián.

A sportág hazai történetében először, bemutató jelleggel fogyatékkal élők számára is rendeztek versenyszámokat. A bajnokságra mintegy 600-an adták le nevezésüket, hiszen a magyar szövetség igyekezett ezt az idei ob-t még emlékezetesebbé tenni. A Toriki csapata nagyon szép eredményeket ért el, ám ezúttal együttesükből csak hárman voltak eredményesek, azaz szereztek érmet.

Balról a Toriki KHKE csapatának érmes tagjai, Vida Réka, Forintos Fruzsina és Takács Virág Vivien, edzőjükkel, Takács Ferenccel

A junior lányoknál Takács Virág Vivien mindjárt kettőt is, hiszen súlycsoportjában két bronzot nyert, de Forintos Fruzsina és Vida Réka is éremmel a nyakában állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Eredmények. Juniorok. Leányok. 59 kg: Takács Virág 3. hely küzdelem, 3.hely formagyakorlat. 12-13 évesek. Leányok. 45 kg: Forintos Fruzsina 3. hely küzdelem. 50 kg: Vida Réka 3. hely küzdelem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!