Foci

2016.06.05. 19:05

Triplázott az Iváncsa gárdája

A megyei I. osztályú bajnokság 30. fordulóját rendezték a hétvégén. Öt hazai mellett két idegenbeli siker, és egy pontosztozkodás született a záró napon.

Káldor András

Sárosd-Lajoskomárom 4-3 (1-2)

Sárosd, 100 néző

Vezette: Hajdú Balázs

Sárosd: Somogyi B. - Arany, Somogyi Sz., Meszlényi, Truszek - Kargl, Rauf R. (Rottmann), Ladányi (Kovács N.), Dvéri Zs.- Tornyai T., Majláth (Imre). Vezetőedző: Dvéri Zsolt

Lajoskomárom: Kajári - Kunos, Vései, Kovács L., Kövecses - Molnár V., Paluska, Reichardt, Halász - Czéhmeiszter (Csulik), Csizmadia R. Szakmai tanácsadó: Mári Attila

Gól: Truszek (4., 57., 82.), Tornyai T. (90.), illetve Reichardt (8.), Czéhmeiszter (25., 49.)

Jók: Truszek (a mezőny legjobbja), egész csapat illetve az egész csapat

A 4. percben Dvéri Zsolt tette ki a labdát a baloldalra Rauf Renátóhoz, akinek tért ölelő beadása Truszek Gábort találta meg, ő közelről a hálóba lőtt. 1-0. Sokáig azonban nem örülhettek a hazaiak, mert a vendégek Reichardt Bálint közeli lövésével kiegyenlítettek. 1-1. Az egyenlítő gól után a vendégek átvették a játék irányítását és a 25. percben egy jobb oldali szöglet után Czéhmeiszter Attila fejesével megszerezték a vezetést. 1-2. A második félidő vendég góllal indult, egy bedobás után a sárosdi védők elaludtak, és Czéhmeiszter eszmélt a leghamarább. 1-3. Ezután Truszek percei következtek. Az 57. percben 20 méteres lövése a bal alsó sarokban kötött ki. 2-3. Majd a 82.percben egy szöglet utáni kavarodásnál egyből a kapuba lőtt 3-3. Már mindenki elkönyvelte a döntetlent, amikor a 90. percben Tornyai Tamás a 16-osról hatalmas gólt rúgott a bal felső sarokba. 4-3.

Puskás AFC III-Sárszentmiklós 2-1 (1-0)

Felcsút, 200 néző

Vezette: Wittner József

Puskás AFC III: Zelena - Szabó D., Sípos, Királyvári, Heitler - Tóth A., Mérten, Gálos, Sebján - Kóbor (Nagy B.), Oláh K. Vezetőedző: Sípos Zoltán

Sárszentmiklós: Lieszkovszky - Gráczer G., Szabó B., Gráczer B., Juhász G. - Vámosi D., Lajtos, Benke (Bartók Z.), Szakács S. (Pajor) - Vámosi G., Szabó Z. Vezetőedző: Sárai György

Gól: Királyvári (40.), Oláh K. (85.), illetve Gráczer G. (75.)

Jók: Zelena, Szabó D., Oláh K., Királyvári, Heitler illetve Juhász G., Szakács

A 40. percben Királyvári András szabadrúgásból, 25 méterről, külsővel szépen tekert a hálóba. 1-0. A szünet után többet kezdeményezett a Sárszentmiklós, a 75. percben Gráczer Gergő egy megpattanó labdából szerzett egyenlítést. 1-1. Majd a 85. percben egy felívelt labdával lefordult Oláh Kálmán, felnézett, és 35 méterről a kint álló kapus fölött a hálóba emelt. 2-1. Végtelenül korrekt játékvezetés mellett az egy gól különbség reális volt.

Mór-Tordas 2-0 (1-0)

Mór, 200 néző

Vezette: Domak Ádám

Mór: Pap - Joó (Dreska) ,Végvári, Tar B. (Gál D.), Kőbányai - Kaszás, Mayer, Handl, Klémán M. - Cseszneki, Vajda (Wachtler). Vezetőedző: Horváth Zoltán

Tordas: Szabadi - Bakos L., Madar, Závodszky, Kőszegi - Kerényi, Pongrácz, Szmok, Tőke - Márkus, Szabó T. (Kires). Vezetőedző: Hámori György

Gól: Klémán M. (44., 71.)

Jók: Végvári, Kaszás, Mayer, Klémán M. illetve Pongrácz

A 44. percben Végvári Ádám indításából a baloldalon cimbalomszögből mesterien nyeste el a labdát Klémán Máté Szabadi Péter kapujának bal alsó sarkába. 1-0. A 2.félidő kimaradt Klémán M. helyzettel kezdődött, majd az 50. perctől Mayer Dávid percei következtek. Előbb Klémán M. beadását fejelte alig fölé, majd a keresztvasról pattant a mezőnybe a lövése. A 71 percben Kaszás Kornél kapu elé ívelt, pontos labdáját leesés előtt Klémán M. egyből, védhetetlenül vágta a hálóba. 2-0.

Ercsi-Velence FQL System 1-1 (0-1)

Ercsi, 200 néző

Vezette: Szűcs László

Ercsi: Hodula - Ivacs (Sárdi), Szalánczi, Fridrich, Kővári L. - Gróf, Farkas J., Nagy R. (Rezes), Drapcsik - Flórián (Varga K.), Hosszú. Vezetőedző: Gróf András

Velence FQL System: Barsch - Ambrus S., Totsche, Kovács K., Dukon - Bognár I., Süveges (Csikesz Z.), Fésű (Szalai P.), Király J. - Kanyó (Puhnyák), Király P. (Knausz). Vezetőedző: Pavlik József

Gól: Ivacs (74.), illetve Kovács K. (5.)

Jók: Hodula, Farkas J., Drapcsik illetve Ambrus S., Kovács K.,Király J.

Két vitatható 11-es alakította ki a végeredményt, előbb Kovács Krisztián, az 5. percben volt eredményes, majd a 74. percben Ivacs Gábor lőtte be a büntetőt. Igazságos döntetlen lett a vége, amellyel mindkét együttes elérte célját.

Martonvásár-Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 2-1 (0-0)

Martonvásár, 180 néző

Vezette: Tóth III László

Martonvásár: Strommer - Hernádi, Radics, Udvaros, Neuvert - Molnár A. (Nádpor), Kővári F., Molnár T. (Szigeti), Magyar B. - Bajor, Vörös F. Vezetőedző: Patkós Csaba

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő: Heim - Kocsis D., Burucz, Nagy Á., Hanák - Bognár Gy. (Tóth B.), Pápai, Klauz, Oláh D. - Pleszkán, Sowunmi A. Vezetőedző: Oláh Attila

Gól: Bajor (51., 80.), illetve Pleszkán (54.)

Kiállítva: Pápai (46..)

Jók: egész hazai csapat illetve Heim, Oláh D., Pleszkán

A 47. percben emberelőnybe is került a hazai csapat, Pápai Patrik utolsó emberként szabálytalankodott Bajor Balázzsal, így a kiállítás sorsára jutott. Az 51. percben Magyar Balázs passzából Bajor a kimozduló kapus mellett 16 méterről gurított a hálóba. 1-0, Nem sokáig kellett várni a szépítésre, az 54. percben Radics Ádám rossz ütemű belépője után Pleszkán Tibor került a 16-oson belül a földre, a jogos büntetőt a sértett a kapu közepébe lőtte. 1-1. A 80. percben Bajort ugratta ki a leshatáron Magyar B., aki a kapus mellett higgadtan lőtt a hálóba. 2-1.

Szár-Bicske 0-2 (0-2)

Szár, 300 néző

Vezette: Magyar János

Szár: Szabó D. - Boros Z., Haász, Fenyvesi V. (Pechinger), Géber - Nyitrai, Iváncsik (Zöld), Kovács B. (Tamás), Rada (Fenyvesi Sz.) - Krautszíder, Sátori. Vezetőedző: Lacza Albert

Bicske: Milinte (Marton) - Máté (Oláh A.), Csendes, Máj, Moravecz T. - Bencze M. (Moravecz B.), Meggyes, Kummer (Pásztor), Németh E. (Szarvas) - Móri, Varga Z. Vezetőedző: Raffai Rudolf

Gól: Varga Z. (11.), Móri (32.)

Jók: Nyitrai, Géber illetve Csendes, Móri, Varga Z.

A 7. percben bicskei kontra után Varga Zoltán ziccerét védte Szabó Dániel. A 11. percben Rada Gábor szabálytalankodott a kaputól 18 méterre, a szabadrúgást Varga Zoltán mintaszerűen csavarta a bal felső sarokba. 0-1. A 18. percben Haász János passzából Nyitrai Róbert indult, a 16-os vonaláról kapura lőtt, de lövése centikkel célt tévesztett. A 20. percben Nyitrai cselezgetett a jobboldalon, visszagurítását Kovács Balázs 8 méterről kapura lőtte, de ezt Milinte Árpád bravúrral hárította. A 29. percben Rada labdát vesztett a hazai térfél közepén, ezzel Meggyes Dávid lépett ki, majd önzetlenül Móri Tamáshoz passzolt, de ő ajtó-ablak helyzetben hibázott. A 32. perben egy eladott labda után Móri indult el a kapu felé, 20 méterről lövésre szánta el magát, a labda a bal alsó sarokban kötött ki. 0-2. A 62. perben Krautszíder Ákos ugrott ki a védők közül, elfektette Marton Henriket, kapura gurította a labdát, de Csendes Péter gólvonalról menteni tudott. Ezzel az eredménnyel négy éve után kiesett az első osztályból a Szár csapata az első osztályból.

Az iváncsai Cziklin Roland (fehér) és Nagy Márk párharca

Iváncsa-Mezőfalva 7-0 (4-0)

Iváncsa, 250 néző

Vezette: Lak Balázs

Iváncsa: Vörös T. (Gábor) - Balogh L. (Godslove), Szauter I, Berényi (Cziklin), Bartha - Pribék (Márki D), Mondovics (Aradi), Jankovics, Sinka R - Nagy A., Facskó. Vezetőedző: Miskovicz Bálint

Mezőfalva: Gyalus - Mekota, Nagy M., Bartus (Nagy D.), Balázs - Benczik (Gyöngyösi), Szili Z., Bozóki, Kaszala - Szili Sz., Boros B. (Rónai). Vezetőedző: Masinka László

Gól: Balogh L. (4., 30., 51.), Berényi (19.), Bartha (24.), Mondovics (64.), Cziklin (82.)

Jók: egész csapat, Balogh László (a mezőny legjobbja) illetve Benczik,Nagy M.

A 4. percben Szauter István ment el a jobb oldalon, beadására Balogh László érkezett, aki okosan fejelte vissza a labdát a hosszú sarokba. 1-0. A 19. percben Balogh L. önzetlen passzal Berényi Balázst hozta helyzetbe, aki 6 méterről a kapuba passzolt. 2-0. A 24. percben Bartha Tibor szemfüles gólt ért el. 3-0. A 30. percben sakk-matt szituáció után Balogh L. találat be. 4-0. Az 51. percben Balogh L. egyéni akció végén kilőtte a hosszú sarkot. 5-0. A 64. percben Balogh L. Mondovics Dávidot hozta kihagyhatatlan helyzetbe. 6-0. A 82. percben Cziklin Roland is remek labdát kapott, amelyet magabiztosan értékesített. 7-0.

Tudósítók: Mézner László (Mór), Dérfi Zoltán (Sárosd), Nédó Géza (Pusztavám), Flórián Gábor (Ercsi), Süle Barna (Martonvásár), Sípos Zoltán (Felcsút), Lacza Albert (Szár), Gémesi Zsolt (Iváncsa)

Összeállította: Káldor András

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!