Sport

2017.07.18. 18:50

Hegyibringások viadala a kemény eplényi terepen

EPLÉNY Százhetvenhat versenyzővel rendezték meg ezen a hétvégén a Downhill Országos Bajnokságot Eplényben, a Bringarénában, ahol az adrenalin és a száguldás szerelmesei mérték össze tudásukat a másfél kilométeres pályán, 185 méteres szintkülönbség mellett.

Kovács Erika

A kőkemény küzdelmet nagyon sokan kísérték figyelemmel a helyszínen, szurkoltak, biztatták a versenyzőket.

A szervezők a versenyt elit férfi, női, junior, masters, open és merev kategóriában hirdették meg. A főszervező Gács Péter azt mondta, alapvető jelentősége van az eplényi, illetve az ehhez hasonló versenyeknek abban, hogy kiderüljön, ki, illetve kik az év legjobbjai. Másfelől a nemzetközi versenyeken, illetőleg a világbajnokságon való részvételhez elengedhetetlen a nemzetközileg kvalifikált eplényi, illetve az ehhez hasonló viadalokon való részvétel.

A világbajnokságot idén szeptemberben Ausztráliában rendezik majd meg. Gács Péter az eplényi pályát kitűnőnek nevezte és az itteni versenyt nagyon fontosnak tartotta. Véleménye szerint a hazai hegyi bringás élmezőny sokat fej-lődött, az utánpótlást nagyon lényegesnek tekinti, jó hír, hogy vannak már új bringások is. Cél, hogy a középmezőnynek is több versenyt szervezzenek, ahol ők is fejlődhetnek. Az élmezőny képviselői évente átlagosan 10-15 versenyen vehetnek részt, ami meghatározó a fejlődésükben.

A hat kategória győztese büszkén állt ki a közönség elé a verseny után Fotó: Kovács Erika

Palotai Gábor, az elit kategória budapesti, egyetemista győztese kérdésünkre nagy örömmel beszélt arról, hogy idén először nyert Eplényben, ahol a pálya nem volt egyszerű, főként a mély por miatt. - Amikor belerobbantam egy kanyarba úgy 40 kilométeres óránkénti sebességgel, akkor nem lehetett tudni, hogy valójában milyen mély porba süllyedt a bringám - fogalmazott a bajnok. Elmondta, a sport az egész családban előnyt élvez, szülei válogatott gerelyhajítók. A 14 éves, balatonalmádi Bokros Csenge nagy élvezettel száguldott a pályán, a meredek lejtők, a fák föld feletti gyökerei, a sziklák igazi kihívást jelen-tettek számára. A fiatal lány kitűnő erőnlétét jelzi, hogy a hegyi bringázás mellett a cross-country bringázásnak is hódol, amiben nemcsak gyökeres talaj, meredek lejtők uralják a pályát, hanem az átlagosan 35-40 perces futamok alkalmával sokat kell felfelé kerekezni is.

Fiskál János, Eplény polgármestere, aki szabadidejében maga is szívesen pattan kerékpárra, nagy örömmel mondta, évről évre egyre többen érdeklődnek a rangos verseny iránt, amire nagyon büszkék a településen. Ráadásul így az egész ország megismerheti a páratlanul szép környéket, vélekedett.

Eredmények, elite kategória: Palotai Gábor, Fro Racing, 1:50:523.

Női: Seffer Judit, Meditech Sportklub, 2:22:648.

Junior: Ferenczi Marcell, BringAjka KSE, 1:59:548.

Masters: Lenthár Gábor, Freeriderz SC, 1:54:709.

Open: Zacsik Ádám, Freeriderz SC, 1:59:989.

Merev: Németh Ádám, 2:06:849.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!