Érkeznek betyárok és kommandósok: Gyöngyöspatán vészjósló a hangulat

Összecsaptak kedden késő este Gyöngyöspatán a romák, és a településen tartózkodó Véderő paramilitáris csoport tagjai: a helyi cigányok szerint a négy fiatal köveket dobált, s fegyvernek látszó tárggyal masírozott, ezért támadtak rájuk, a Véderő tagjai viszont nevetségesnek minősítették ezt a vádat, mondván: legalább százhúsz, kaszákkal és kapákkal felfegyverkezett roma esett nekik, így esélyük sem volt a védekezésre.

A négy sérültet a hatvani kórházba szállították: egyikük súlyosan, a többiek könnyebben sérült meg. A rendőrök még az éjjel előállítottak két gyöngyöspatai férfit, akiket súlyos testi sértéssel gyanúsítanak.

A Véderő múlt péntekre tervezett, de még a megkezdése előtt feloszlatott harci tábora óta a rendőrság fokozott erőkkel vigyázza a település biztonságát, ennek ellenére a feszültség egyre erősödik. Információink szerint  a tömegverekedés helyszínén tegnap azért nem tartózkodtak épp rendőrök, mert a falu túlsó végébe, egy randalírozásba torkollott házibuliba riasztották őket.

A  romák szerint a „csali-eseményt” a véderősök gerjesztették azért, hogy így megtámadhassák a cigányokat. Eszes Tamás, a félkatonai szervezte ideiglenes parancsnoka viszont épp ennek ellenkezőjét állította: szerinte a cigányok direkt balhéztak a felvégen, hogy az alvégen megtámadhassák az ő embereit.

Szavai szerint a négy fiatal közül csak egyik volt hivatalosan is „véderős” - ő a szervezetben "őrmesteri" pozíciót tölt be, s három barátját kísérte épp haza, amikor megtámadták őket. Az esemény időpontjában Eszes – mint mondta – saját szolnoki otthonában tartózkodott, hétfőn ugyanis hazament, miután az egri bíróság felmentette őt és hét társát a harci tábor szervezése miatti garázdaság vádja alól, s szabadon távozhatott. Csak ma reggel szándékozott Gyöngyöspatán megjelenni, hogy – mint fogalmazott – állandó lakosként bejelentkezhessen a településre, s így indulhasson a Tábi László független polgármester lemondása miatt megüresedett polgármesteri posztra.

Kérdésünkre elmondta: van ugyan egy magántulajdona Gyöngyöspatán, az ominózus harci tábor helyszínéül kijelölt Kecskekő dombon, ám a háromezer négyzetméteres telek, rajta egy düledező pincével lakhatásra nem alkalmas. Szavai szerint a gyöngyöspataiak közül többen is felajánlották, hogy jelentkezzen be állandó lakosként az ő ingatlanjukra, így válogathat az ”ajánlatok” közül. Felvetésünkre, hogy valóban életvitelszerűen  akar-e Gyöngyöspatán lakni, azt válaszolta: ő igazából mindenhol jól érzi magát, sehová sincs kötve, egyedül él. Mint mondta, harminc éve vándorol az országban és a világban: szakács, cukrász és felszolgáló végzettsége mellé megszerezte a személyi és vagyonőri papírt, dolgozott kidobó fiúként itthon, Németországban, és Ausztriában, de volt autókereskedő ügynök és karateedző is, s – közölte tudósítónkkal - néhány hónapig a francia légierőnél is szolgált, ahonnét összeférhetetlen viselkedése miatt távoznia kellett.

„Kopaszként túl sok kiképzőt megvertem az önvédelmi gyakorlatokon – büszkélkedett. Bevallotta: tíz alkalommal volt büntetve, többek között garázdaság, könnyű testi sértés, adócsalás és hitelsértés miatt, de mint mondta, a „csaló és az országot szétrabló  politikusok világában ő mindezekkel együtt sem számít nehézfiúnak...”

A  gyöngyöspatai Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom alelnöke újságíróknak azt mondta: a véderő provokálta és megfélemlítette a romákat, ezért tört ki a tömegverekedés. Bejelentette azt is, hogy a félkatonai szervezet újbóli megjelenésével a helyi romák végképp elvesztették a türelmüket, már nem bíznak abban, hogy az állam fenn tudja tartani a rendet, ezért négyszázötven gyöngyöspatai roma az Amerikai Egyesült Államoktól kér majd politikai  menedékjogot.

Gyöngyöspatára ma délelőtt több tucatnyi rendőrautóval érkeztek kommandósok és járőrök, miközben egyre több, katonai terepruhás, fekete bakancsot és „Ne bántsd a magyart” feliratú pólót viselő, „véderős” jelent meg a faluban. Eszes Tamás szerint tucatjával érkeznek ma a településre azok, akik nem tűrik, hogy romák bántalmazzanak magyarokat – számukat azonban nem tudta megbecsülni.

Gyöngyöspatán most vészjósló, vihar előtti a hangulat.

Egy vérző fejű sérült várakozik a hatvani kórház traumatológiai osztályán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.