Megelégelte a rá osztott, vagy magára vállalt szerepkört, és bejelentette, évek óta egy nővel osztja meg a mindennapjait Jáksó László, az RTL Klub műsorvezetője. Sőt, nősülni készül!
Olvasd el ezt is: Stephen Hawking halála előtt egy utolsó figyelmeztetést intézett az emberiséghez
Az RTL Klub Reggeli című műsorában árulta el a Heti Hetes házigazdája, hogy egyáltalán nem felel meg annak a képnek, amelyet néhány évvel ezelőtt magára vállalt a figyelem felkeltése miatt.
– Évekkel ezelőtt a Fábry Show vendége voltam, és észrevettem, hogy Sándor unatkozik. Már szinte elaludt a beszélgetésünk közben. Ezért közöltem vele, egyszerre négy barátnőm van. Ezután én lettem az a férfi, aki állandóan csak lóbál – fejtette ki Jáksó László, utalva arra, ezután arról szóltak a cikkek, magányos és párkapcsolatra vágyik. 43 évesen azonban megunta ezt a lúzer szerepet.
– Mindig is voltak barátnőim, de már legalább két éve együtt élek egy kedves, türelmes, civil lánnyal.
» Dubajba ment tanárnőnek, hogy milliárdosok gyerekeit korrepetálja: „3 ezer dollárt kaptam, hogy megoldjam a gyerek házi feladatát”
» Hogyan figyelnek minket otthon: 10 eszköz, amelyen keresztül kémkedhetnek utánad!
» „A vőlegényem két nappal a lánykérés után lefújta az esküvőt, amikor megtudtam miért, összeomlott a családom”
» A gondolatok, amelyeket az Univerzumnak küldesz, elkerülhetetlenül visszatérnek hozzád
A hölgy foglalkozásáról, megismerkedésükről azonban nem szeretett volna beszélni, Jáksó László ugyanis így szeretné megóvni kedvesét a nyilvánosságtól. Az azonban nem titok, hogy többször szóba került közöttük a házasság gondolata, így a műsorvezető elképzelhető, hogy hamarosan megnősül.