|

Új tengerészeti UAV a láthatáron

A BAE Systems és a nagyrészt volt Bell alkalmazottakból álló AVX Aircraft új javaslattal állt elő az amerikai haditengerészet MRMUAS (Medium-Range Maritime Unmanned Air System – szabadfordításban közepes hatótávolságú tengerészeti pilótanélküli légi rendszer) programjához, mégpedig egy helikopterrel. A javasolt légi jármű az AVX által épített új sárkányszerkezettel, valamint a cég egyik védjegyévé vált koaxiális rotor és dupla csőlégcsavar kombinált megoldásával készülne.

Egy koncepciórajz az új UAV-ról | Forrás: AviationWeek ,

„A helikoptert a haditengerészet elvárásai szerint terveztük meg” – nyilatkozott az AVX, amely elzárkózott a további jellemzők közlésétől, de annyit azért elárultak, hogy a konstrukció jelentős sebességgel és terhelhetőséggel rendelkezik majd.

A vállalat már korábban is foglalkozott koaxiális rotorral és csőlégcsavarral szerelt megoldásokkal: a US Army Bell OH-58 típusú, felfegyverzett felderítő helikopterét alapul véve, illetve a hadsereg új, többfeladatú helikoptercsalád kifejlesztését célzó programjában (JMR – Joint Multi-Role) is hasonló megoldással álltak elő. A rendszer tervei azonban továbbra is csak papíron léteznek, de az AVX bízik benne, hogy 2013 közepére már repülhetnek egy demonstrátorrá átalakított Bell 206A JetRanger-rel.

Az AVX által tervezett átalakítási csomag | Fotó: AVX Aircraft ,

Annak ellenére, hogy egy nagyobb verseny alakult ki a VTUAV-ok (Vertical Take off Unmanned Areial Vehicle – függőlegesen felszálló pilótanélküli légi jármű) körül (pl. Northrop Grumman/Bell Fire-X, Boeing A160), az AVX úgy véli, hogy az új MRMUAS koncepciójuk „alacsonyabb költségekkel tud majd versenybe szállni, mivel úgy vettük észre, hogy a konstrukcióink és cégünk természetéből fakadóan szinte mindig ez történik. A miénk lesz a legköltséghatékonyabb megoldás.”

A BAE Systems a projekt fővállalkozójaként, elsődlegesen függesztmény és szoftver szállítóként vesz részt és a vállalat illetékeseinek véleménye szerint egy már meglévő polgári vagy katonai gép átalakított változata (pl. Fire-X, amelynek alapja a Bell 407) nem felelhet meg a haditengerészet követelményeinek.

Szerző: GrGLy

—–
Jelen írás a HTKA Lapcsoport által szervezett Hír- és Cikkíró versenyre érkezett és megfelelőnek ítéltetett a publikációra. Amennyiben Te is szeretnél indulni a nyereményekért vagy csak szeretnéd megmutatni a világnak eddig rejtegetett írói vénád, akkor ne habozz, jelentkezz gyorsan! Részleteket ide kattintva olvashatsz!

8 hozzászólás “Új tengerészeti UAV a láthatáron”

  1. @Tilikov

    Melyik képre gondolsz?
    Az első egy fantáziarajz az új koncepcióról (az AVX eddigi munkáit figyelembe véve), a második egy átalakítási csomag konkrét terve, amit eddig még nem sikerült megvalósítani.

    Egyébként kérdem a Tisztel Szerkesztőket, hogy itt az első kép alatt, illetve az EDAR-os videó alatt valami technikai, vagy más ok miatt nincs képaláírás?

  2. Én nem nagyon értem, hogy ha koaxiális rotorral dolgoznak, akkor miért a hagyományos helikopterformát használják, miközben ez a forma rengeteg veszteséggel működik azáltal, hogy a test légellenállása állandó tényező a rotor által kevert légáramnak. Sokkal hatékonyabb lehetne egy diszkosz forma, amelynek a peremén lenne a hajtóműtől a műszerekig minden.

  3. @igla: a diszkosz forma függőleges tengely mentén haladó légáramnak még nagyobb akadályozó felületet ad, ezáltal még nagyobb lesz a rotorszéllel szembeni légellenállása. A haladási irány felőli alakellenállás szempontjából sem lenne feltétlenül pozitív hatással, bár ez kialakítás függvénye.

    Esetleg egy olyan megoldásra gondolsz, melyben a repülőeszköz teste mondjuk toroid vagy frizbi alakú, középen egy csőlégcsavarral?