Kosárlabda

2014.04.10. 13:34

Felemás a mérleg az Alba Fehérvárnál

Dávid Kornél klubelnök szerint nincs nagy a baj, bár az Alba Fehérvár csapatának hátralevő meccseit hozni kellene ahhoz, hogy merészebb álmokat szőhessenek.

Káldor András

Finoman szólva se rózsás a helyzet! Röviden és tömören talán így lehetne kifejezni az Alba Fehérvár jelenlegi helyzetét. Szerdán elveszítette a csapat a bajnokság középszakaszának felsőházában a Sopron elleni összecsapást, és így hirtelenjében három fordulóval a sorozat lezárása előtt az utolsó előtti, 5. helyre csúszott vissza. Ha megnézzük az elmúlt hét találkozó eredményét, akkor azzal szembesülhetünk, hogy a kék-fehérek bizony csak két mérkőzést nyertek, és ötször hagyták el vesztesen a pályát. Abban bízhatnak a gárda szimpatizánsai, hogy még három forduló van hátra, és mindannyiszor a Vodafone Sportcentrumban fogadja ellenfeleit a csapat.Az már más lapra tartozik, hogy ezek közül egyik sem tartozik a sétagalopp kategóriába, hiszen sorrendben a Paks, a Szolnok, valamint a Kaposvár látogat Fehérvárra.

Kíváncsiak voltunk, hogyan látja a társaság eddigi szereplését Dávid Kornél klubelnök.

– A csapat teljesítményét felemásra értékelem. Tudni kell azt, és ezt sokan elfelejtik, hogy a szezonunk a tavalyihoz képest egy teljesen más garnitúrával indult, és ennek az átlagéletkora nagyon fiatal. Két fronton kellett helytállniuk, ráadásul az egyik meghatározó játékosunk, Maurice Kemp kiválása érzékenyen érintett bennünket. Az egész alapszakaszt két külföldivel játszottuk végig, ennek tudatában a második hely nagyon jó eredménynek számít. Próbáltunk azokra a posztokra igazolni, ahová úgy éreztük, hogy szükséges volt ahhoz, hogy versenyben maradjunk az élen. Érkezett két légiós, de azt tudni kell, hogy a forrásaink korántsem a tervezettek szerint alakultak. A középszakaszban olyan vereségek is becsúsztak, amelyek elkerülhetők lettek volna, ám még mindig versenyben vagyunk. A három kemény mérkőzés vár ránk, de a hazai pálya ennek a fiatal csapatnak mindig kedvezett, és jobban is teljesítettünk itthon, mint idegenben. A cél továbbra is, hogy a négyben végezzünk, és pályaelőnnyel kezdjük a rájátszást, melynek a végén is minimum a négy között legyünk! – nyilatkozta optimistán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!