A költészet hatalma

Hogy a vers – vagy akár néhány verssor – milyen erővel hat a lélekre, Örkény István is megörökítette a Ballada a költészet hatalmárólmű novellájában, amelyben egy telefonfülkére akkora hatással volt egy költő verse, hogy a fülke önálló életre kelt, elhagyta a várost és egy virágos réten táborozott le. Onnantól kezdve a kagyló ezt a négy sort ismételte a kirándulóknak.

A vers olyan élményt nyújt, amilyet a próza soha, mindenki a saját emlékeit és érzelmeit beleépítve teheti élővé a verset. A vers nemcsak mondanivalója miatt érinti meg a lelket, hanem önmagában is misztikus jelenség. A vers elsősorban a lélekhez szól, a szívhez és csak utána az észhez, az értelemhez. Verset így kellene olvasni. Így kellene megszeretni, iskolában diákokkal megszerettetni. Nem (csak) életrajzi adatokat, tényeket magoltatni, nehéz verseket elemezni és elemeztetni. Ugyanakkor verset kívülről megtanulni (by heart, ahogyan az angol mondja, szívből) áldásos, hiszen – ha nincsenek megfelelő szavaink a - költő helyettünk mondja el: „Mikor nagyokat ütnek rajtunk, / Milyen jó lenne nem ütni vissza / Se kézzel, se szóval, / Világitni a napvilággal, / elaltatni az éjszakával, / Szólni a gyávaság szavával, / De sose ütni vissza”. Vagy azt: „Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég! / Mit beszélsz? Korai? Nem volt itt sose tél! „ És azt: „Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, / de gondold jól meg, / bántana, ha azután sokáig elkerülnél.”

A vers összehoz. Ismerősökké, barátokká, eggyé kovácsol. Van bennünk valami közös, ugyanannak a költőnek és költeményeinek szeretete. Itt nincsenek pártok és oldalak, vélemény- és nézetkülönbségek, amik elválasztanának. Egyetértünk, egyet gondolunk.

József Attila születésnapján lélekig ható verseket ajánlok, olvasok.