A gyávaság a legnagyobb bűn

Azt azonban ne higgyék, hogy mindez hurráoptimista vég, inkább valamiféle keserű-gúnyos igazságszolgáltatás. Azzal se vádoljanak, hogy most lelőttem a poént, hiszen ennek a történetnek rengeteg nagyszerű poénja van. Ráadásul meglehetős helyzeti előnyben vannak azok, akik olvasták a regényt, és reményeim szerint sokan vannak ilyenek. A Mester és Margarita, Mihail Bulgakov remekműve ugyanis egyike a 20. század legnagyobb irodalmi teljesítményeinek, pompást, többrétegű olvasmány. Legalább három, egymással szoros logikai kapcsolatban álló síkon bonyolódik a cselekmény. Arról nem is beszélve, hogy a különböző történetszálak stílusa a mindenütt jelenlevő, persze eltérő súllyal, mértékkel adagolt iróniát kivéve is más. Mégis egységes egésszé áll össze benne minden: a fantasztikum, a valóság, és az elvont filozófia is. A 20-as , 30-as évek Moszkvájának szatirikus rajza, a Sátánt jelképező Woland és csapatának fantasztikus-szürreális kalandjai, valamint Ponczius Pilátus és Jézus-Ha Nocri önmagában is lenyűgöző betétregénye.

Szóval istenkísértő vállalkozás a regényt úgy feldolgozni, hogy ne vesszen el belőle a lényeg. Néhány filmes adaptációt látva eddig nem is nagyon sikerült. A Vörösmarty Színház azonban vállalta a kihívást, és nagyszabású előadásban próbálta újraértelmezni a történetet, Hargitai Iván rendezésében. Tette ezt úgy, hogy a helyszín, az orosz nevek megtartása mellett általánosabb érvényűre tágította és komorabbra hangolta a mesét, és néhány helyen változtatott a dramaturgián. A darab tehát nem a Patriarsije Prudin kezdődik, ahol a villamos végül is lefejezi Berliozt, hanem a Mester és Margarita kis kuckójában. Hogy aztán a végefelé oda is térjen vissza, hasonló hangsúlyokkal, de más következménnyel. A sok szereplőt felvonultató előadás az Álom két részben alcímet viseli, és a szándék érződik is: a valóság és a szürrealitás, fantasztikum keskeny mezsgyéjén tartani a darabot, maximálisan kihasználva a színház technikai adottságait. Részben sikerült is ez, ami viszont némileg ellene dolgozott, az éppen a maximalizmus. A produkció túl hosszú, nem utolsó sorban a haláltáncszerű koreográfiák, tánc- és mozgásbetétek terjedelme miatt. Különösen a második részben vonják el, osztják meg a nézők figyelmét. A kulcsmondat A gyávaság a legnagyobb bűn azonban kihámozható az egymásra épülő jelenetekből. Az egyik leghálásabb szerep Wolandé, László Zsoltnak pedig egszerűen súlya, húzása van a színpadon. Segítői közül Krisztik Csaba (Korovjov) nem csak prózai, hanem mozgás- és táncképességével is kitűnik. Cserhalmi György okos, de megalkuvó Pilátust formál, aki látja ugyan az értéket, de számításból meghajlik Kajafásék előtt. Egyed Attila szorongó, bizonytalan értelmiségi és hajthatatlan idealista Mesterként és Jézusként. Törőcsik Franciska (Margarita) ezúttal is szép és meggyőző. Lábodi Ádám teljesen hiteles Hontalanként. Többes szerepükben karaktereket képes mutatni Kozáry Ferenc, Makranczi Zalán, Kuna Károly, Sághy Tamás, Keller János.

A jelmezek, rekvizítumok kortalanságot sugallnak a díszlet egy falanszterre is hajaz, a darab Orwellt is megidézi. Kisebb hibáival együtt is figyelemre méltó Mester és Margarita előadás született.