Kézilabda

2014.04.18. 14:50

FKC: Nem lesz könnyű

A Fehérvár KC csapata úgy tűnik valamelyest átlendült a holtponton az EHF Kupából való, csalódást keltő kiesés után. A bajnokságban újabb idegenbeli mérkőzés vár a társaságra, méghozzá szombaton 18 órakor, Békéscsabán.

Káldor András

Az 5.-8. helyért folytatott középházi rájátszás eddigi két játéknapján simán vette az akadályt az FKC. Előbb a Köfém csarnokban az Ipress Center Vác, majd kedden a Siófok KC-Galerius Fürdő ellen (22-20) túllépve az EHF-kupa elődöntő okozta lelki és fizikai fáradtságon is megszerezték a két pontot.

„A Siófók elleni hajránkat kifejezetten jó teljesítménynek tartom, mert hideg maradt a fejünk, és megoldottuk az utolsó perceket. Dicséret illeti a lányokat, és nagyon remélem, további önbizalmat merítettek ebből! Megvan a lehetőségünk a győzelemre, de a legmagasabb szintünkön kell teljesítenünk ahhoz, hogy sikerüljön is. Újabb kemény meccs lesz egy olyan ellenféllel szemben, amely rengeteget fejlődött az idény folyamán. Megvannak az erényeik, és kemény ellenfelek, különösen otthonukban. A legjobbunkat fogjuk nyújtani, és győzelemre hajtunk!“ – hangsúlyozta Pal Oldrup Jensen vezetőedző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!