Nyerő volt a Kockás kapca

– Mit adtak elő a versengésen?

– V.L.: Két dallal indultunk, John Denver Take me home, country roads című country slágerével és Tolcsvay László Az első villamos című dalával, melyet annak idején a Fonográf együttessel rögzítettek.

– Könnyű menet volt?

– D.S.: Százhuszonhét induló volt, összesen négyszáz fővel. Négy hétig tartott, ebből három hétig az elődöntők zajlottak. A negyedik héten a kiválasztottak mehettek a gálára. Minket is beválogattak, sőt azt kérték, hogy mi legyünk az utolsó fellépők, hogy a közönségben az a hangulat maradjon meg. Nagyon bennünk maradtak a zsűri elnökének, Lendvai Judit népdalénekesnek a szavai, aki azt mondta, üde színfoltot jelentettünk a mezőnyben. A fehérvári zsűritagok kiemelték, látszik rajtunk, hogy milyen szívesen zenélünk együtt, hogy barátok vagyunk. Tetszett nekik, ahogyan és amit játszunk.

– Miért volt szükségük a megmérettetésre?

– V.L.: Nem volt szükségünk rá, inkább fiatalos virtusból jött, mert jó balhénak ígérkezett.

– D.S.: Hozzá tartozik, hogy már indultunk Ki Mit Tud?-on a hatvanas években - igaz, nem együtt -, és nem mondható, hogy túlzottan nagy sikerrel.

- V.L.: Emlékszem, az akkori zsűri elnök, Komjáthy György a fejét fogta, annyira kezdetleges produkcióval indultunk.

– Mióta zenél együtt a Kockás Kapca?

– D.S.: Ebben a formájában tavaly január óta. A név már sokkal korábbról ered. Petrika Sanyi barátom noszogatott, hogy gitározzunk együtt. Én is vettem egy gitárt, és megtanultunk három-négy akkordot, próbáltunk valamit eljátszani. Jelentkeztünk egy városi versenyre, oda meg ugye név is kellett. Hosszú hajunkkal, és a ruházatunkkal sokszor felháborítottuk az idősebbeket, akik sokszor kiabáltak utánunk, hogy kapcabetyárok. Ez nekünk megtetszett. Így lettünk Kockás kapca. Akkoriban nagy divatja volt a pol-beat műfajnak. Én írtam egy ilyen számot, a Koldus balladája címmel. Abban a kategóriában két induló volt. A zsűri kihirdette a másikat első helyezettként, majd úgy döntött, hogy második díjat nem ad ki. Kettő közül a harmadikak lettünk. Akkor abba is hagytam, harmincöt évig kezembe sem vettem a gitárt. Aztán hatvanévesen elhatároztam, hogy most már ideje megtanulni.

– Minden hónap végén fellépnek az MMK-ban. Ez hogyan alakult ki?

– D.S.: Egy régi barátom hazatért Amerikából, és mesélt arról, hogy Kaliforniában létezik egy Open mike elnevezésű mozgalom, ami szabad mikrofont jelent, tehát bárki odamehet, és előadhat bármit. Mivel ez ott nagyon ment, megpróbálkozott Budapesten ezzel, de nem nagy eredménnyel. Mondtam neki, hogy itt biztosan menne. Kezdetben még hárman voltunk, Csülökkel kiegészülve. Élveztük a dolgot, újra felvettük a Kockás kapca nevet, de végül duó maradtunk. Tavaly január óta minden hónap utolsó péntekén fellépünk mi is. Azt szeretnénk, ha minél többen jönnének – akár fiatalok, akár öregek -, csak jöjjenek újak.

- V.L.: Vannak persze mások is, hasonló korosztály, mint mi vagyunk, ilyen fiatal legények. Nem egy kötött formáció. Hol hárman, hol négyen vagyunk épp, bárkivel szívesen megtanulunk egy új dalt, és előadjuk egy koncert erejéig. De a duó az alap, erre lehet építkezni.