Sport

2014.04.28. 14:00

Sárga futóözön - Két táv közül lehetett választani

Ezernél is többen húztak futócipőt, hogy részt vegyenek a hagyományos Stop.Shop Intersport futónapon.

B. Virág Rita

Ismét bebizonyosodott, hogy igenis van értelme tömegsportrendezvényeket tartani a városban, mert a veszprémiek és környékbeliek szívesen vesznek részt a sportos programokon.

Az idei évben ezernél is többen vállalkoztak arra, hogy a hagyományos futófesztiválon a két táv közül valamelyiket teljesítsék.

A minitáv ezúttal három kilométeres volt. A jelentkezők az esemény sárga póló- jában – valamennyi induló ugyanis a regisztrációkor ajándékba kapott egyet a szervezőktől – futhatták, kocoghatták végig ezt a szakaszt.A rajt előtt a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futó szakágának vezetője, Tóthné Stupián Anikó tartott közös bemelegítést, majd hatalmas kürtszó jelezte az indulást.

Akadt, aki családostól érkezett és babakocsit tolva futotta végig a kijelölt útvonalat, más kisgyereke kezét szorongatva szaladt. Persze nem hiányozhattak az idősebbek sem. A lényeg, hogy a város apraja-nagyja úgy érezte, itt a helye és nem hiányozhat er-ről az eseményről. A célba érkezők frissítő csomagot vehettek át, ásványvízzel, csokival, almával, később pedig tombolasorsoláson is részt vettek, ahol értékes ajándékok találtak gazdára.

A versenytávot hat kilométerben határozták meg, ahol ugyancsak szépszámú nevezőt regisztrálhattak a rendezők. Itt a legjobban teljesítőket természetesen külön meg is jutalmazták.

A nőknél a leggyorsabban Somogyi Anett teljesítette a háromkörös penzumot, meg-előzve Brassay Rékát és Kulics Beatrixot (mindhárman a VEDAC sportolói).

A férfiaknál jó irammal Fonyó Sándor nyert (VEDAC), másodiknak, nagy meglepetésre egy amatőr futó ért be, és Salamon Zalán jó teljesítményére máris felfigyeltek a veszprémi atlétika- klubnál, és lehet, hogy legközelebb már a VEDAC színeiben köszönthetjük az ifjú tehetséget. Ugyanitt harmadik helyet szerzett Fuchs Dániel (VEDAC).

 

A rátóti iskola nyerte a mozgósítást

Ahogy az lenni szokott, ezúttal is meghirdették a szervezők az iskolák mozgósítási versenyét. Az értékes sportszervásárlási utalványokért nemcsak a diákok, hanem az úgynevezett pártfogók, támogatók szavazatait is beszámították. Bárki bedobhatta szelvényét az adott iskolára voksolva. Eszerint a gyulafirátóti Gyulaffy általános iskola végzett az élen. A második helyet a veszprémi Báthory iskola érdemelte ki, míg a harmadik hely az ajkai Fekete–Vörösmarty iskolának jutott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!