Vasi foci

2014.05.01. 16:25

Megye I.: utolsó hazai mérkőzését játssza a Répcelak

A 25. fordulót rendezik meg a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban, valamint a megyei II. osztály Szombathelyi-, Körmendi- és Sárvári-csoportjában.

Munkatársainktól

Megyei I.

Hat fordulóval a vége előtt mind az élen, mind a tabella utolsó harmadában éles hajrá várható. Az NB III-as osztályozós helyért két csapat van versenyben, a Rábapatyon múlt héten ikszelő Répcelak és a hátrányát egy pontra csökkentő Sárvár.

A két rivális közül az utóbbi egyesületnek van papíron könnyebb dolga, egyedül a Király elleni idegenbeli találkozó ígérkezik kockázatosnak, a többin a papírforma alapján kalkulálható a három pont. Németh József tanítványai nincsen egyéb dolguk, mint hozni a találkozókat és bízni abban, hogy a Répcelak nem tudja hibátlanul teljesíteni a rá váró, némiképpen szokatlan sorozatot.

A Balassa Péter edzette egylet ugyanis szombatonaz idény utolsó hazai meccsét játssza a Jánosháza ellen, az a maradék öt mérkőzésre megyejáró turnéra indul. Elméletileg mindegyik találkozó nyerhető, de Celldömölkön már csak azért sem mehetnek biztosra, mert őszi „odavágó” is küzdelmes találkozót hozott. Ezenkívül a Király, a Vönöck és a Vasvár sem tartozik a könnyű ellenfelek közé.

A Répcelak hátralévő meccsei: Jánosháza (otthon), Király, Kőszeg, Celldömölk, Kemenesalja, Vasvár – valamennyi idegenben.

A Sárvár hátralévő meccsei: Kemenesmagasi (o), Uraiújfalu (i), Magyarszecsőd (o), Rábapaty (i), Jánosháza (o), Király (i).

Az alsó régióban szintén nagy a tolongás, a kiesők számáról egyelőre nincsenek biztos információk, azonban több csapat veszélyeztetett lehet. Közülük a legnehezebb sorsolása talán a Kőszegnek van, ők nem csak közvetlen riválisokkal, hanem élcsapatokkal is találkoznak még a hajrában.

Vép utolsó hat találkozója: Bük (i), Kőszeg (o), Szentgotthárd (o), Kemenesmagasi (i), Uraiújfalu (o), Magyarszecsőd (i).

A Haladás maradék meccsei: Szentgotthárd (o), Kemenesmagasi (i), Uraiújfalu (o), Magyarszecsőd (i), Rábapaty (o), Jánosháza (i).

A Kőszeg mérkőzései: Király (o), Vép (i), Répcelak (o), Szentgotthárd (i), Celldömölk (o), Kemenesmagasi (i).

A Bük meccsei: Vép (o), Szentgotthárd (i), Kemenesmagasi o), Uraiújfalu (i), Magyarszecsőd (o). Rábapaty (i).

A Szentgotthárd találkozói: Haladás (i), Bük (o), Vép (i), Kőszeg (o), Kemenesmagasi (o), Uraiújfalu (i).

A Kemenesmagasi hátralévő mérkőzései: Sárvár (i), Haladás (o), Bük (i), Vép (o), Szentgotthárd (i). Kőszeg (o).

A megyei I. osztály legutóbbi, 24. fordulójának válogatottja látható a pályarajzos grafikánkon

Megyei I. osztály, 25. forduló: május 3. szombat, 17:00: Haladás–Tabak1 Szentgotthárd (Játékvezető: Kovács), Kőszeg–Király (Magyar), Celldömölk–Rábapaty (Hittaller), Répcelak–Jánosháza (Tóth R.), Sárvár–Kemenesmagasi (Takács). 18:00: Bük–Vép (Bazsó). Május 4. vasárnap 17:00: Vasvár–Uraiújfalu (Szabó III..), Kemenesalja–Magyarszecsőd (Németh T.).

Megyei II.

A Szombathelyi-csoportban az előző körben létszámban alaposan megtizedelődött éllovas Csepreg a harmadik Tápláni KSK-t fogadja.

– Három játékosom, Sass G., Kiss-Nemes M. és Horváth G. a múlt héten ki lett állítva, Horváth F. pedig megkapta 5. sárga lapját – fogalmazott feldúltan az éllovas Csepreg edzője, Sass Dezső. – Rajtuk kívül a sérült Varsányi, valamint munkahelyi elfoglaltság miatt Németh M. játékára sem számíthatok. Öt húsz év feletti játékosom maradt csupán, ennek ellenére minden elkövetünk, hogy itthon tartsuk a három pontot!

– Az előző játéknapon bosszantó körülmények között kaptunk ki hazai pályán, ugyanis sokkal jobban játszottunk ellenfelünknél, ám a jobbnál jobb helyzeteket is kihagytuk, tulajdonképpen magunkat vertük meg – árulta el Borbás János, a Tápláni KSK trénere. – Mese nincs, Csepregen kell javítanunk! Ugyanis mindenképpen be kell gyűjtenünk a három pontot, ha ott akarunk maradni a dobogón. Nem lesz könnyű meccs, de ha a helyzetkihasználásunk javul, akkor lesz esélyünk a győzelmre.

A Szombathelyi-csoport menetrendje, vasárnap, 17.00: Újperint–Gyöngyöshermán (Mónos), Szentpéterfa–Lukácsháza (Elek), Torony–Felsőcsatár (Németh L.), Balogunyom–Vasszécseny (Vámos), Elektromol-Spari–Söpte (Sipos Zs.), Ják–Kőszeg (Bereczky), Csepreg–Tápláni KSK (Kovács B.), Táplánszentkereszti FC–Honvéd-Sé (Süle).

A Körmendi-csoportban két olyan mérkőzést rendeznek amelynek eredménye beleszólhat a dobogós helyekért zajló csatába: a 3. Szakonyfalu az 5. Nádasd vendégeként lép pályára, míg az éllovas Rábatótfalu a 6. Viszákot fogadja. A pillanatnyi forma, az elmúlt hetek eredményei a két dobogón álló gárda sikerét ígéri, de a Nádasd és a Viszák is képes lehet a győzelemre. A 2. Téglagyár, valamint a 4. Szarvaskend számára kötelező a siker.

A Körmendi-csoport menetrendje, vasárnap, 17.00: Csörötnek–Bajánsenye (Gaál Á.), Őrimagyarósd–Tuti-Textil Körmend VSE (Büki), Szarvaskend–Rábahídvég (Darvas), Őriszentpéter– Körmendi Téglagyár (Fülöp), Csákánydoroszló–Vasalja (Horváth P.), Rábatótfalu–Viszák (Újházi), Nádasd–Szakonyfalu (Gergye), Egyházasrádóc-Rábagyarmat (Tuczai).

A Sárvári-csoportban a 25. forduló nem tartogat rangadót. A tabella első öt helyezettje közül az éllovas Gérce, valamint az 5. helyezett Csénye játszik hazai környezetben. Míg az előbbi együttes a 10. helyezett Szergényt, addig csényeiek a 11. helyezett Jákfát fogadják. A második Ikervár is középmezőnyből kapott erre a fordulóra ellenfelet: a 9. helyezett Mersevát otthonába utaznak. A 3-4. helyen álló pontegyelősséggel rendelkező Rum és Kenyeri helyzete talán valamivel könnyebb. az egy hete 9-1-es győzelmet arató rumiak Ostffyasszonyfára, míg a kenyeri csapat Simaságra utazik.

A Sárvári-csoport menetrendje. Vasárnap, 17:00: Simaság–Kenyeri (Fülöp), Gérce-Vásárosmiske–Szergény (Takács), Szeleste-Pósfa–Pecöl (Finta), Mersevát–Ikervár (Horváth), Ostffyasszonyfa–Rum (Zsirai), Herény–Sitke (Máhr), Csénye–Jákfa (Molnár), Tanakajd–Ölbő (Sály).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!