2014.05.12. 17:46
Már nem csak álom az új sportcsarnok
Vép – Egy korszerű, minden igényt kielégítő kézilabdapálya méretű sport- és rendezvénycsarnok felépítésének előkészítéséről döntöttek a képviselők.
A városban már több évtizede igény volt egy ilyen létesítményre. Az egymást követő önkormányzatok több tervet is készíttettek, pályázatokat adtak be, egyszer nyertes is lett a város az azóta elhíresült PPP-konstrukcióval. Ezt azonban nem tudták megvalósítani, mert az önkormányzat költségvetése nem fedezte volna évtizedeken át az évi mintegy 70 millió forint fenntartási költséget. Az igény egy sportcsarnokra az-óta fokozódott – tudtuk meg Kovács Péter polgármestertől. A képviselők az önkormányzati tulajdonban levő kiskastélytól az iskoláig tartó területet jelölték ki a célra. A megvásárlásáról tárgyalni kell még a tulajdonosokkal.