Lóerő

2014.05.22. 14:05

Motorozás: előrelátónak kell lenni, különösen a városi közlekedés során

Itt a kánikula, a melegben pedig gyakran figyelmetlenebbek az autósok, motorosok, könnyen megvan a baj. Ráadásul ilyenkor a kevésbé rutinos sofőrök is többet közlekednek.

Miskei Anita

Jakli Attila kiemelte, egyszerűen egy parkolóban is gyakorolhatjuk a fékezés és a kanyarodás technikáját, hogy ráérezzünk

Nem lehet elégszer mondani, a közlekedőknek figyelniük kell egymásra. Szinte elképzelhetetlen, hogy az utakat egyedül rójuk, mindig akad autós, motoros, kerékpáros, vagy gyalogos a környezetünkben, akire figyelnünk kell. Jakli Attila, az egyik helyi motoros üzlet tulajdonosa, motoros hangsúlyozta, a motorkerékpárral közlekedőknek még előrelátóbbnak kell lenniük. Hiszen a közlekedés résztvevői gyakran nem is sejtik, egy kétkerekű járgány milyen gyorsulásra képes.

- Bár már tart a motoros szezon, hetek óta látni motorkerékpárosokat az utakon, még mindig sok a baleset. Részint az autósok, részint a motorosok maguk a vétkesek. Előrelátónak, türelmesebbnek kell lenni, jobban figyelni a másikra. Azoknak a motorkerékpárosoknak, akik csak most veszik elő járgányaikat, érdemes egy csendes parkolóban megtenni az első métereket. Hosszú hónapok múltak el anélkül, hogy közlekedtek volna, elő kell hozni a régi reflexeket. Az egyensúlyérzéket erősíteni, a hirtelen gyorsítást, az elindulást és a vészfékezést is érdemes gyakorolni, ahogyan a kanyarodást is - mondta a szakember.

Nem csak a motorosokra, az autósokra is érvényes a szabály: mindig oda megyünk, ahová nézünk. Tehát ne az út menti fákat, korlátokat, hanem magát az utat figyeljük. A motorkerékpárosok kedvelik a kanyargós utakat, a szakemberek vezetési tanácsai között szerepel, hogy szűk szerpentineknél segíthet az éppen vezetett kör képzeletbeli közepének betájolása. Ehhez persze minden motorosnak ismernie kell a két extrém kanyartechnikát, a a kiülést és a bedöntést. Nagyon fontos a fékezés rendszeres gyakorlása. Aki csak hírből ismeri fékberendezésének teljesítményét, az vészhelyzetben értékes métereket veszíthet. Sok motoros például fél az elcsúszó első keréktől, ezért vészhelyzetben túl bátortalanul fékez, vagy nem használja mind a két féket. Pedig az első és hátsó fékek együttes használata eredményes és biztonságos is. Vészfékezésnél jelentősen megváltozik a kerekek súlyeloszlása erre is ügyelni kell.

Jakli Attila hozzátette, hamarosan itt a nyár, sokan indulnak hosszabb túrára. A szakember szerint nem szabad éjszaka is motorozni, hiszen a megváltozott látási körülmények között jelentősen romlik a motorosok egyensúlyérzéke. Mindemellett a rutinos kerékpárosoknak sem érdemes sok száz kilométert vezetni.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!